Piroseper

2011-11-29T13:13:00.001+01:00

Firka

Semmi különös, mégis jól esett megörökíteni ezeket a kis firkákat. A rajzolgatás szikrája még mindig pislákol bennem... :) Az elsőt szeretném majd nagyobb méretben is megrajzolni egyszer, több részlettel, házzal, és persze fehér festékkel.

Ami az írást illeti, januárban hozzák meg az első döntéseket a pályázaton, addig is dolgozom bizonyos részek átírásán, és fejben a második rész cselekményén.

2011-11-17T09:00:00.000+01:00

A napszemű Pippa Kenn

Egy ideje halogatom ezt a pozitív fejleményekről szóló bejegyzést, de a napokban rádöbbentem, hogy teljesen feleslegesen. Addig kell örülni a jó dolgoknak, amíg lehet, ha pedig mindennek végeszakad, akkor ez a mostani színtiszta öröm is megkeseredik majd. Márpedig, bármi legyen a végkiemenetel, a mostani helyzetre sokáig szeretnék emlékezni.

Szóval pár mondat ködösítés után, örömmel jelentem, hogy az előző bejegyzésemben szereplő kézirat, már két lektoron is továbbjutott a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás pályázatán, így a kiadó vezetője elé került a regény. Igaz, ez még közel sem garancia semmire, mégis hihetetlen érzés, hogy idáig eljutottam.

Bármi is legyen a kimenetel, most nagyon boldog vagyok emiatt, és ha nem is lesz belőle semmi, akkor is szeretnék majd emlékezni ezekre a napokra, és az izgatott várakozásra. (Most már nyoma is maradt. :))

Minden szép és jó!

(Nem mellesleg, leadtam a szakdolgozatomat is... minden bizonnyal ez csak rátesz egy lapáttal a dolgokra. :))

2011-10-28T15:48:00.002+02:00

Eltettem a varrógépet...

...és fogalmam sincs mikor fogom újra elővenni. Az utóbbi hónapokban nem varrtam semmit, és rájöttem, hogy teljesen felesleges, hogy az asztalomon álljon a gép. Egyszerűen nem megy a dolog – ahogy a rajzolás sem –, de láttunk már ilyet korábban is.

Nyár elején írtam egy listát, hogy miket szeretnék elvégezni a meleg hónapokban. Nos, néhány pont megvalósult belőle, jóval több, pedig nem. Ami talán a legfontosabb, hogy a háttérben a kreatív tevékenységek nem szűntek meg, csak nagyon átformálódtak: 100%-ig az írás felé fordultam.

A legszebb az egészben, hogy bizony, a folyamatnak lett is végeredménye, mégpedig egy teljesen befejezett regény formájában. Aki valaha is belekezdett egy könyv írásába, tudja, hogy mennyivel nehezebb, mint aminek látszik. Milyen megküzdeni azzal, amikor nincs ihlet, de tudom, hogy írnom kell, mert a szereplőket muszáj valahogy eljuttatnom A-ból B-be, és az kizárt dolog, hogy elteljen úgy nap, hogy egy sort sem pötyögök be a gépbe. Mert ha ma nem teszem, akkor holnap sem fogom, és soha nem lesz befejezett regényem. Márpedig, hogy akarok író lenni, ha nincs befejezett kéziratom?

Mindezek mellett ott van a folyamatosan motoszkáló érzés, hogy semmit sem ér amit csinálok, ez meg az is borzalmas, teljesen használhatatlan hülyeség az egész, és amúgy is én ERRE NEM VAGYOK KÉPES, szóval jobb ha inkább feladom az egészet, és csinálok valami mást. Ekkor mindig jött néhány biztató szó, vagy türelmes végighallgatása a nyivákolásomnak, és ez elég volt, hogy folytassam.

Leültem a képernyő elé, és ha kellett percekig bámultam az üres oldalt, amíg el nem kezdtem gépelni a szavakat, hogy aztán néhány nap múlva újra rendezgessem és csinosítgassam őket. Fél évvel később pedig tényleg eljött az a bizonyos utolsó pont, és a munkának egy teljesen más fázisa.

A szerkesztésnek persze sosincs vége, valahányszor belenézek a kéziratba, mindig találok benne valamilyen hibát, vagy átírni valót, de ez így van jól. Mindenesetre meg kellett húzni egy határt, amikor jelentkeztem egy pályázatra. Nos igen, bátornak (vagy éppen botornak) tűnhet első olvasásra, de ez egy olyan lehetőség volt, amit nem lehetett kihagyni. A Könyvmolyképző Kiadó (például ők adják ki a Twilight-ot) Aranymosó pályázatot írt ki, melynek keretében magyar tehetségeket keresnek.

Nos, a kéziratom továbbjutott az első fordulóba, és mai napon fel is került az első részlet. Figyelmeztetésként: a regény posztapokaliptikus ifjúsági műfajú (sci-fi és romantikus elemekkel fűszerezve), így csak annak ajánlom, aki szereti ezt a témát.

2011-07-08T19:01:00.002+02:00

Inspiráció: előadás titkokról és fotókról

Mára egy elgondolkodtató videót hoztam, melyen Taryn Simon fotográfus előadását láthatjátok. Ne szép képekre és cuki dolgokra számítsatok, hanem olyasmikre, melyek létezéséről nem is igazán értesül az átlag polgár. Az előadás angol nyelvű, de ha az eredeti oldalra kattintotok, akkor találtok hozzá magyar feliratot!

A TED-es előadások között van egy másik kedvencem is, azt is belinkelem hamarosan (ott írónő beszél, és az az előadás nagy hatással volt rám.) Taryn oldalán van még néhány, a videóban nem mutatott kép, az An American Index of the Hidden and Unfamiliar projektből – meg a többiből is. A könyve pedig egyértelműen felkerült a kívánságlistámra...

2011-06-15T11:41:00.001+02:00

A másik blog, avagy min ügyködöm mostanában...

Már többször is olvashattátok, hogy másik blog nyitását fontolgatom. Nos, végre sikerült meglépnem ezt a lépést: megszületett a blog, csakis könyveknek szentelve. Minden hétköznap tervezek bejegyzést írni, így rákényszerülök, hogy folyamatosan figyeljem a nyugati megjelenéseket, blogokat, érdekes híreket. Ez egy jó ösztönző, nekem pedig szükségem van ilyesmire. :)

A képre kattintva eljuthattok a másik blogra.

Persze varrós projektek is futnak a háttérben, a napokban könyvborítókkal jelentkezem majd.

2011-06-02T10:15:00.001+02:00

Könyv Kedd...

...csütörtökön. Mi más hívhatná életre ezt a bejegyzést, mint a 82. Ünnepi Könyvhét.

A Könyvmolyképző Kiadó, kupontervezős játékot hirdetett. Először nem akartam részt venni rajta, de aztán egy Deviantart-os barangolásom során, összeakadtam Lady Photographer egyik munkájával, és szörnyű kényszert éreztem, hogy kupont varázsoljak belőle.

Így megszületett a két kupon. Ha felnagyítjátok őket, a kisbetűknél le van írva, hogyan lehet felhasználni őket a könyvhéten, a kiadó standjánál. Mivel szigorú szabályok vonatkoznak a méretekre, ezért ITT letölthető egy pdf, melyet csak ki kell nyomtatni. További információkért nézzetek körül a Facebook oldalukon.

Egy másik örömteljes hír, hogy belépőt nyertem Steven Saylor (amerikai szerző, történelmi regényeket– krimiket – ír) író-olvasó találkozójára. Ha lesz beszámolnivalóm, róla is lesz egy poszt.

2011-06-01T13:05:00.003+02:00

Csillagos-felhős-méhecskés párna

Íme a régóta rejtegetett párnahuzatom. A sok élénk szín után, megnyugtató lehet az egyszerű barna-kék-fehér kombináció. Helyet kapott a kedvenc méhecskés anyagom, a kimaradhatatlan pöttyök, és hímzés, illetve extraként két patchwork csillag.

Nektek, hogy tetszik?

További információk a meskán.

2011-05-25T15:48:00.008+02:00

Itt a vége...

...ennek a félévnek. Számomra. Az utolsó pár hetem elég feszített tempóban telt ami az iskolát illeti, de megérte. Hirtelen annyi szabadidőm lett, hogy nem is tudom mihez kezdjek vele. Na de nem érdemes tétlenkedni, hiszen ez lesz az utolsó gondtalanul eltöltött nyaram.

Tervezett nyári program pontokba szedve (legalább látni fogom, hogy mi is áll előttem a következő három hónapban):

– angol nyelvvizsgára való felkészülés

– munkaszerzés / vásározás - talán egymás mellett is megférnének, teljes a bizonytalanságom

– új blog beindítása, és folyamatos üzemeltetése

– pirosepres blog istápolása

– varrás, félkész munkák befejezése, rajzolás

– írás (igen, ennek egy külön pont jár, fontossági sorrendben pedig nem is itt lenne a helye)

A nyaralás/pihenés/barátokkal való találkozás pedig mindig, amikor nem a fentiek megvalósításán ügyködöm.

2011-05-07T08:00:00.002+02:00

Csipkés kaptárfalu

Ez a kép lemaradt a méhecskés bejegyzésből, pedig a telken készült és minden vonatkozik rá, amit akkor írtam. :) Ez a dombos őrületem a tengerrel együtt érkezett. :)

Szép hétvégét Mindenkinek! :)

2011-05-05T08:00:00.003+02:00

Könyvborító

Felüdülés volt varrni és hímezni. :) A képek borzalmasak, mesterséges és korai fénynél készültek, de egy bejegyzést mindenképp megérdemelt. Jobb fotókra nem futotta, a borító megrendelésre készült, és máris elköltözött tőlem. :)

Kiszabtam még hármat, hímzésre és befejezésre várnak, így növelve a félkész varrományaim egyre növekvő halmát. Egy párnát azonban teljesen befejeztem. Fényképezésre vár. :)

2011-05-03T08:00:00.001+02:00

Könyv Kedd – könyv trailerek

A műfaj, amit nagyon el lehet rontani. Legtöbbször miről is van szó? Összevágott képekről, néhány mondatról és zenéről. Ha valamelyik rajongó a készítő, akkor inkább filmekből kivágott jelenetek adják az alapot. Ilyesmiket nem akartam belinkelni, youtube-on bőven lehet találni.

Két videót azonban mindenképpen meg akartam mutatni.

Az első ténylegesen egy könyv trailer. Maga Maggie Stiefvater készítette, a Linger című könyvéhez, sőt részben még a zenét is ő szerezte hozzá... Stop motion videóról van szó – ami lehet, hogy nem szól mindenkihez –, és szerintem egyértelműen kitűnik a könyv trailerek tömegéből. (A szerző többi videója is saját gyártmányú, egyedi darab. Megnézhetitek őket itt, itt és itt.)

Bevallom, a második videó nem teljesen könyv trailer, de szervesen kapcsolódik a témához. Az Új-Zélandi Book Councilt népszerűsíti az alábbi képsor, egy majd húsz évvel ezelőtt megjelent könyvön keresztül. Hangulatteremtésből ötös, libabőrös lettem a beszélő hangjától. Egy ilyen kis filmecskét én is szívesen elfogadnék a saját könyvemhez.

Ha ismertek olyan könyvet reklámozó videót, ami nagyon megfogott Titeket, vagy épp kilóg a sorból, mindenképp osszátok meg velem is! :)

2011-05-02T08:00:00.002+02:00

Méhecskék

Ígértem egy méhecskékről szóló különálló bejegyzést. Az alábbi képek még a virágillatú telken készültek. A kertben egész álló nap méhecskék döngicséltek, szinte adta magát a téma. Kaptárépületek és rengeteg szorgalmas dolgozó került a már szokásosnak nevezhető elemek közé.

Az biztos, hogy a madarak egy időre talonba kerülnek.

2011-04-30T15:03:00.001+02:00

Papírpohárból jegyzetfüzet

Theia játékán az újrahasznosítás volt a téma, így végre az utolsó löket is megérkezett a régen tervezett, kis jegyzetfüzetek elkészítéséhez.

Gondolom másoknak is ismerős a gyorséttermi látogatás végén felhalmozódó óriási szeméthalom. Egy kávézóban, még ha az lánc is, nem ilyen látványos a dolog, de a papírpoharakat mostantól biztosan meg fogom menteni.

Az ötlet, hogy valami jegyzetfüzet féleséget kellene készíteni, egy kávézás után született meg a fejemben. Lehet már láttam korábban és a tudatalattim elraktározta, de valahogy éreztem, hogy amerikai tutorialt biztosan fogok találni. Hazaérve bebizonyosodott a sejtésem, itt eléritek a segítséget nyújtó weboldalt.

Az ugyan nem látszódik, de a belsőpapír is újrahasznosított, csak az egyik oldalára lehet írni.

Hamar elkészül, jól néz ki – szerintem –, hasznos és újrahasznosított! Próbáljátok ki Ti is! :)

2011-04-26T19:20:00.002+02:00

Nyomda faragás – első lépések

A radírból kifaragott nyomdák mindig is foglalkoztattak. Szerintem szuper dolgokat lehet kihozni belőlük, ha nem hiszitek, nézzetek körül Ishtar blogján. Mostanában Bakarasznál láttam nyomdákat – az esernyős cinke a kedvencem –, és a kíváncsiságomat ekkor már nem tudtam legyűrni.

Így hát művészboltban beszereztem egy pici véső/metsző eszközt, egy papír-írószerben pedig néhány radírt. Hobbiboltokban kérdezősködtem nagyobb méretű alapanyag után – mi a hivatalos neve? –, de nem tudtak segíteni. Szóval maradt a mezítlábas iskolai radír, és így a beszűkült lehetőségek köre.

Egyelőre ez is megfelel, még csak próbálgatom a technikát.

Úgy emlékszem, hogy színesben még nem készültek felhők és hőlégballonok – csak hímzés formában. Ideje volt. :)

2011-04-24T18:51:00.002+02:00

Tojások helyett

A képek alakját egy firkálmány ihlette. Amikor már az elkészítés végső stádiumában voltak, rájöttem, hogy remek tojáspótló válhat belőlük. Nekem nagyon tetszik, lesz folytatás.

A méhecskékről pedig egy másik bejegyzésben lesz szó. (Madarak helyett ugyanis méhecskék repkednek a rajzolt égbolton.)

Mindenkinek kellemes Húsvétot kívánok!

2011-04-20T21:36:00.005+02:00

2. Éjfekete és a Szélvárosi Gyümölcsvásár

Írta: Tóth Fanni/Piroseper

Éjfeketének fájt a lába a rengeteg sétálástól. Nem siettek sehova, de végtagjai eddig csak a mező és a meggyes közötti távot gyűrték le – igaz, hogy azt nap mint nap –, azonban az egész mezőséget hosszában végigjárni nem volt piskóta. A fekete felhőbárány csak most döbbent rá, hogy az út nem lesz olyan egyszerű, mint ahogy azt elképzelte. Az első kilométereken még peckesen lépdelt, dombra fel, aztán dombról le, majd a térde meg-megroggyant a lábába költözött fáradtságtól, és egy kis pihenés vagy aszalt meggy rágcsálást követően sem lett jobb a helyzet.

Éjfekete nagyon nehezen kelt fel a negyedik reggelen. Előző nap este, sötétedés előtt egy hatalmas meggyfa tövében telepedtek le, és a felhőbárány szinte azonnal álomba szenderült. A nap már magasan járt, amikor felriadt a szunyókálásból. Hófehér az egyik alsó ágon énekelgetett.

– Jó reggelt hétalvó utazó! – trillázta nevetve, miközben egy kimagozott meggyet csipegetett.

Éjfekete felnyögött, mert fájt minden egyes porcikája. Még sosem érzett ilyet korábban.

– Ezt úgy hívják, hogy izomláz – mondta nagy bölcsen a madárka. – Azt kell mondanom, hogy a felhőbárányok nem valami fittek. De ne aggódj, meg fogsz erősödni.

A juhot nem nagyon vigasztalta a gondolat, csak a sajgó lábára és hátára tudott gondolni. Míg aludt, Hófehér egy kupac friss meggyet hordott mellé, így csak kinyújtotta a nyakát és máris bekapta a legfelső érett szemet. A gyümölcs kétszer olyan édes volt mint amit valaha is evett. Már éppen említette volna az észrevételt Hófehérnek, amikor két idegen hang kúszott a fülébe. A szellő odafújt hozzájuk egy beszélgetést.

– Mondtam én, hogy itt van az a meggyfa!

– Nem, te azt mondtad, hogy a negyedik dombon van a gesztenyefától. De erre egyetlen gesztenye sincs!

– Én biztos vagyok benne, hogy meggyfát mondtam, mert az Eldugott Szegletben más nem nő. Ezen fa gyümölcsei pedig nagyon kelendőek a vásáron.

A másik hang horkantott.

– Tudom, folyton ezt ismételgeted. Egyedül nem bírnál el elég gyümölcsöt. Blablabla.

– De ezt a helyet...
– Tudom bátyó – vágott közbe türelmetlenül a másik hang –, nem mutathatom meg senkinek. Ártana az üzletnek.

– Ahogy mondod öcskös!

Éjefekete a szomszédos dombokat kémlelte, és kiszúrt két juhot. Hunyorítva figyelte őket, de rájött, hogy nem felhőbárányokat, hanem zsebbárányokat lát. A zsebbárányok voltak a legfurfangosabb kereskedők mezőség szerte. Hófehérre nézett:

– Nohát, zsebbárányok!

Hófehér bólintott, de közel sem tűnt olyan lelkesnek, mint útitársa.

– Még nem találkoztál egyikükkel sem? – kérdezte csipogva, és az ágról Éjfekete fejére szállt.

– Dehogynem, egyszer járt nálunk egy magányos vándor zsebbárány, akivel aszalt meggyet répaföldi cukorra cseréltem. Évekig beszédtéma volt a színes nyájban.

– Nahát, te kóstoltál már répaföldi cukrot? – kérdezte Hófehér, és cuppogó hangot hallatott, mintha cukorkát szopogatott volna. – Ugye mennyire finom? Egyszer kaptam egy kis darabot a szülinapomra, és a legédesebb csemege volt amit valaha is ettem.

Éjfekete elmosolyodott, és elhatározta, hogy Hófehérnek mindenképpen ad majd az értékes kincséből. A két zsebbárány felért a meggyfához, és bambán bámulták az utazókat. Hófehér a két juh elé, a földre röppent, és illedelmesen meghajolt.

– Hófehér vagyok, egy vándor felhőmadár – szárnyával a fekete juhra mutatott –, ő pedig Éjfekete, egy mezei felhőbárány. Utazók vagyunk, a Félreeső Szeglet felé tartunk, hogy megtaláljuk a fekete nyájat. Ti, honnan jöttök és hová mentek? – kérdezte tőlük Hófehér, a mezőségi szokásoknak megfelelően.

Az idősebbnek tűnő, szürke-kék csíkos zsebbárány a testvérére pillantott, megköszörülte a torkát, majd beszélni kezdett.

– Nos, én Szürkekék Egyzseb vagyok, ő pedig az öcsém, Szürkezöld Egyzseb. A nagy múltú, Szélvárosi Egyzseb kereskedő család tagjai vagyunk, és meggyet gyűjtünk a holnapi gyümölcsvásárra.

Éjfekete észrevette, hogy csak az egyik oldalukon van zseb, de az egyenesen hatalmas volt. Az a kereskedő, aki a színes nyájnál járt évekkel ezelőtt, mintegy két tucat zsebbel született.

– Azt mondtad gyümölcsvásár? – rikkantotta Hófehér izgatottan. – Hiszen azt évente csak egyszer rendezik meg!

A madárka sarkon fordult, és Éjfekete orrára libbent.

– Éjfekete, jártál már Szélvárosban?

A felhőbárány megrázta a fejét.

– De már hallottam róla. Szélváros, a mezőség legszélső nagyvárosa. Utána már csak az Eldugott Szeglet, azon túl pedig a Világvégén Túl húzódik. Én is szeretnék menni!

Éjfekete még sosem járt nagyvárosban, vásárban pedig végképp nem. Itt volt a remek alkalom!

•

Egész délután és este beszélgettek, miközben meggyet szedtek a fa alatt. Az Egyzseb fivérek az érett és hibátlan szemeket keresték, Éjfekete pedig a napon szikkadt darabokat gyűjtögette össze. Másnap korán keltek, és a város felé vették az irányt.

Az Egyzseb testvérek eleinte rengeteget beszéltek, vicces történeteket meséltek, és a felhőbárányt faggatták a színes nyájról. Olyasmiket is ordibáltak, hogy “Vegyék meg a legédesebb meggyet, amit valaha is ettek!” és “Vegyen édes meggyet, nem fogja megbánni!”, hogy gyakoroljanak a vásárra, de aztán egyre hallgatagabbá váltak. A csendet Hófehér dúdolgatása, és egy-egy sóhaj vagy nyögés törte meg. A fivérek, túlságosan is megpakolták a zsebeiket, így képtelenek voltak egyenesen menni, mert csak az egyik oldalukat húzta súly. Hófehér néha felkuncog, de Éjfekete nagyon is átérezte a helyzetüket, mivel az izomláz makacsul kitartott. A kendőt szinte szakadásig töltötték aszalt meggyel, hiszen ki tudja mit találnak majd a vásárban? Remélte, hogy végre megízlelheti a sárga banánt, vagy a cukrozott fügét, esetleg a barna datolyát.

Éjfeketének még a lélegzete is elállt, amikor meglátta Szélváros hatalmas, fából készült falait. A birkaoviban azt tanulta, hogy még a békeidők előtti időkben, a Szélvárosi Hódkirály emeltette a fa építményt, hogy népe biztonságban legyen az akkor még húsevő kőhasú farkasoktól. Széles út szelte át a tájat, mely egyenesen a város kapujához vezetett. A járókelők apróknak tűntek a távolból, néhányuk szekeret húzott, mások hatalmasra tömött batyu alatt görnyedtek.

– Végre! – nyögte Szürkekék, és új lendületet kapott a cél láttán. Szürkezöld is begyújtotta a tartalék rakétákat.

– Mangó, bundafesték, zenedoboz. Mangó, bundafesték, zenedoboz… – kántálta magában, amikor elrobogott Éjfekete mellett, egyenesen a kapu irányába. Nem sok kellett, és bátyját is leelőzte.

A bundafesték nem volt újdonság Éjfekete számára. Próbálkozott vele – még a birkaoviban elcsent egy tégelyt –, de a fekete szőrét egy szín sem fogta be. Akkoriban sokat adott volna érte, hogy úgy nézhessen ki, mint Égszínkék.

Ahogy egyre közelebb kerültek az úthoz, úgy nőtt a hangzavar. Besoroltak a városba hömpölygő tömegbe, a felhőbárányt majdnem fellökte egy hosszú karú banánhasú majom, aki éppen egy banánt tömött magába. Éjfekete nagyon igyekezett a két Egyzseb nyomában maradni, mivel félő volt, ha elkeverednek, nem találják meg egymást. Egy tószagú halas kordé mögött haladtak, ami egy kicsit lelassította őket, a zsebbárányok nagy bosszúságára. Hangosan hőbörögtek és pörlekedtek a halkereskedő vidrával, aki végül az első vásárlójuk lett. Azt mondta, visz valami különlegességet a gyerekeinek. Végül mosolyogva és hajlongva váltak el, a büdös halakat pedig maguk mögött hagyták.

Éjfekete ámulva nézte a kaput, amikor átjutottak alatta. A fába gondos kezek hódokat, farkasokat és írásjeleket faragtak. A felhőbárány ekkor sajnálta igazán, hogy nem tanult meg olvasni.

– Békével jössz, békével mész! – kiabálta Hófehér a juh fülébe, hogy a zajban is hallják egymást. – Ezt ígéri a felirat. Elég elavult nem igaz? Sokkal találóbb lenne az, hogy békében élünk.

A város falain belül, az út mindkét oldalán, már rengeteg árus kínálgatta a portékáit, vagy éppen nagy pakolás közben volt. Leterített kendőkre és takarókra helyezték csinos halmokba a gyümölcsöket és zöldségeket, furcsa lila almáktól kezdve, olyan hosszú répákon át mint maga Éjfekete, egészen akkora diókig, mint Hófehér.

Az Egyzseb testvérek nem álltak meg, magabiztosan törték az utat Szélváros belseje felé. A földön kínáló árusokat, standok, hangosan ordítozó kofák, és sokkal értékesebb árucikkek váltották fel. Egy komor képű, halhasú pingvin kifényesített kagyló és csigaházakat kínált, egy hegyesszarvú, fehér bundájú zsebkecske faragott nyelű napernyőket, egy megtermett tavihód pedig apró dobozkákat árult. Éjfekete annyi portékát látott, hogy alig győzte befogadni a látványt.

– Hófehér! Nem arról volt szó, hogy ez egy gyümölcsvásár?

– A portékák nem az árusok kezének, fantáziájának, vagy a természetnek a gyümölcsei? – kérdezett vissza a madárka, túlharsogva a hangzavart. Éjfekete kénytelen volt igazat adni neki.

A fivérek hirtelen megtorpantak egy asztalnál, melyen egy fiatal, szürke és sárga csíkos zsebbárány heverészett, és bárgyún mosolygott egy virágárus báránykisasszonyra – aki vagy fél tucat zsebéből kínálgatta a szebbnél szebb és illatosabb virágokat.

– Le az asztalról öcskös! – kiáltott rá Szürkezöld, majd hátrafordult Éjfeketéhez. – Ő itt a legfiatalabb öcsénk, Szürkesárga. Ő foglalta a helyet, az asztalbitorlók elől.

– Ó, utazók! – kiáltott fel izgatottan a legfiatalabb Egyzseb. – Honnan jöttök és hová mentek?

– Ne, kíváncsiskodj! – korholta Szürkezöld. Szürkesárga csalódott képet vágott, majd leugrott az asztalról, és kishíján kibicsaklott a bokája. – Inkább segíts kipakolni, már szörnyen fáj a hátam a rengeteg meggytől!

– De legalább gazdagok leszünk! – ujjongott Szürkesárga, mire egy megrovó tekintetet zsebelhetett be legidősebb bátyjától. A fiatal zsebbárány csak megvonta a vállát. – Régóta szeretnék egy igazi kagylót. Állítólag ha a füledhez teszed őket, hallod a tenger hangját. Én pedig nagyon szeretném hallani a tengert!

– Jól van, jól van! Elég a szóból.

Éjfekete és Hófehér is segített nekik kipakolni, és szépen elrendezni a gyümölcsöket. Értesülve a kivételes meggyről, a vásárlók azonnal sorba álltak. Amikor végeztek, a felhőbárány elindult körülnézni, de Hófehér nélkül, mert neki akadt némi elintéznivalója. Elbúcsúztak egy rövid időre.

•

Éjfekete hamar hozzászokott a tolakodáshoz. Olyan nagy volt a tömeg, hogy másképpen nem tudott volna előrébb jutni. Elhaladt egy piros körbárány asztala mellett – az oldalán fehér, szabályos kör alakú foltok virítottak –, aki csupa piros portékát árult, egy rozsda színű, porcelánhasú kutya mellett, aki ínycsiklandóan finomnak nevezte a porcelán birkaszobrait, és egy kőhasú farkas mellett, aki ropogós sziklákat és kavicsokat árult. Éjfekete úgy sejtette, hogy a fogai nagyon is bánták volna a kavics ropogtatást, ezért tovább állt.

A vásárlók szinte fürtökben lógtak az üvegárusok standjain. A legnagyobb csődület az üveggolyót kínáló, Nagyfülű Elefánt asztalánál volt – köztudott, hogy a Nagyfülű elefántok a legjobb üvegművesek mezőség szerte. Az árus az egyik ház sarkánál próbálta összehúzni magát, hogy ne tűnjön olyan óriásinak, mint amekkora valójában volt. Az értékes áru miatt, két marcona társa fogta közre az asztalt. Az őrök pásztázták a tömeget, de még ez sem tudta elrettenteni a kíváncsiskodókat. Éjfekete kivárta a sorát, és amikor végre odafért, a fekete bársonnyal leterített asztalhoz, szemügyre vette a szebbnél szebb üveggolyókat. Volt közöttük olyan, mint amit a batyujában rejtegetett, melyben egy kósza fénynyaláb életre kelteti a színeket. Az egyszínűekben a legközelebb álló gondolatai elevenedtek meg. Ahogy Éjfekete látta, az összesben apró golyócskák gurultak ide-oda. Az aranyszínűek a leghőbb vágyakat mutatták meg, a ködös belsejűek pedig a jövőt. Még számos más elbűvölő darab sorakozott az asztalon, de elképzelni sem tudta, hogy milyen varázserőt rejtenek. Nem volt ideje kitalálni, mert mások is szerettek volna legalább egy pillantást vetni a ritkaságokra.

A következő standhoz csengettyűszó csalta. Ezernyi csengő és kolomp csüngött alá az asztal fölé állított fémkeretről. A szellő simogatta valamennyiüket, csodás hangokat csiholva ki belőlük, a vásározók legnagyobb örömére. De ezt a furcsa zenét, egy kofa túlordította.

– Csodavizet vegyenek! Fáj valamije? Csak egyetlen korty a csodavízből, és a fájdalom a múlté!

Éjfekete a csodavizet kínáló, gyümölcshasú mosómedve standjához lépett, sok más érdeklődővel együtt. Izomlázáról szinte teljesen megfeledkezett, de most, hogy emlékeztették rá, rögtön visszatért a fájdalom.

– Nem hisznek nekem? Hát próbálják ki!

Az asztalon két favödör állt, melyekből merőkanál nyele kandikált ki; ezekből kaptak egy-egy korty csodavizet a vállalkozó szelleműek. Az asztal mögött két hatalmas, csapokkal ellátott hordó állt, melyeket három másik banditamaszkos, gyümölcshasú mosómedve őrzött. Éjfekete is jelentkezett egy ingyen kortyért, és ahogy legurult a csodavíz a torkán, meg sem állt a hasában, hanem szétterjedt minden egyes porcikájában. Az izomláznak nyoma sem maradt.

Meglepettség ült ki az arcára, mire a mosómedve elmosolyodott.

– Nohát! Nem hitt nekem igaz?

Éjfekete megrázta a fejét, majd az aszalt meggyeinek nagy részét feláldozva, cserélt egy kulacs csodavizet. Mégiscsak vándor volt! Ki tudja, hogy mit tartogat számukra az út?

Hajlongva és elégedetten váltak el a mosómedvével, mindketten úgy érezték, hogy remek vásárt csináltak. Ahogy tovább sétált az asztalok között, gyönyörködhetett hímzett kelmékben és kendőkben, faragott szobrokban, talizmánokban, érdekes örökmozgókban, üvegbe zárt buborékokban, különleges alakú és színű üvegekben, lila és kék lekvárokban, beszélő növényekben és rengeteg más varázslatos portékában. Végül visszatért a város kapujához, és a maradék édes meggyét elcserélte három sárga banánra, némi cukrozott fügére és barna datolyára, sőt, még egy hosszú répát is sikerült beszereznie.

Vidáman tért vissza az Egyzseb testvérek standjához, melyen már csak néhány szem meggy árválkodott. Hófehér is visszatért, amikor meglátta útitársát, mosolyogva a fivérek felé bökött a szárnyával. A legfiatalabb Egyzseb arcán bárgyú mosoly terült szét, de a virágárus kisasszony helyett, egy gyönyörű, csíkosbárány hölgy felé. Éppen napernyők között válogatott, bundáját cikkcakkos, rózsaszín, barna, halvány kék és krémszínű csíkok tarkították, és olyan légiesség volt minden mozdulatában, amit juhoknál nemigen látni. Szürkezöld, egy taslit nyomott öccse fejére rendreutasítás gyanánt, de Éjfeketének úgy tűnt, hogy az igazi ok, Szürkesárga kilátást eltakaró kobakja volt.

A felhőbárány megköszörülte a torkát, mire mindketten felé fordultak.

– Úgy látom sikeres volt a vásár – jegyezte meg Éjfekete.

– Úgy bizony! – mosolygott Szürkesárga, és meglengette a hatalmas kagylót, amit vásárolt. – Kipróbálod?

Éjfekete bólintott, és a füléhez emelte a kagylót. Nagyon kellett koncentrálnia, hogy kizárja a vásári hangzavart, és meghallhassa a tenger zúgását. Érdekes volt, hogy a kagyló megőrizte a víz hangját. Mindez azonban nyomába sem ért a gyümölcsvásárnak, a rengeteg vásározónak, portékának, és az egész napos élménynek.

Szélváros maga volt a csoda!

2011-04-18T14:55:00.004+02:00

Tavaszi szünet és egy iskolai projekt

Mától beköszöntött a tavaszi szünet. Remek dolog, de persze nem maradtunk feladat nélkül. Az egyikhez a Ti segítségetekre is szükségem lenne. Óvoda és óvodapedagógus választási preferenciákat – legfőképpen az óvó bácsikra koncentrálva – szeretnénk felmérni, és ehhez gyártottunk is egy kérdőívet.

Kérlek Titeket, ha van néhány percetek, töltsétek ki! Ha pedig megosztanátok az még nagyobb öröm lenne számomra! Köszönöm a segítséget!

A kérdőív itt elérhető!

Hogy ne csak erről legyen szó, hoztam két képet is. Az elsőn egy igazán tavaszi párna kiszabott, zöld-lila-rózsaszín-pöttyös darabjai láthatóak. Én máris oda vagyok érte. A másik pedig egy kis méretű, fakeretes kép, háborgó tengerrel, pöttyös hajókkal és sodródó üvegpalackkal. Már fent van a meskán.

2011-04-15T09:40:00.001+02:00

Éjfekete és Hófehér Világvégi Utazása

Zelnice, majd három héttel ezelőtt kreatív játékot hirdetett. Az újrapulcsiból készült állatkái ihlette meséket/novellákat/verseket kellett írni egy saját állatka megnyerésének reményében. Ahogy nap nap után újabb és újabb bárányok/elefántok mutatkoztak be, lassan egy egész mesefüzér kezdett körvonalazódni a fejemben. A határidő "szűk" volt, mindössze két művel sikerült végeznem, amik végül közönség szavazás szerint holtversenyben elsők lettek a felnőtt kategóriában. (Itt is köszönöm mindenkinek, aki szavazott rám!)

Az alábbiakban, a mesefüzér nyitó darabját olvashatjátok. A szereplőkben Zelnice két állatkájára – mégpedig Égszínkékre és Rózsira – is ráismerhettek. Ez semmiképpen nem a véletlen műve! :)

1. Éjfekete, akit Szénfeketének hívtak

Írta: Tóth Fanni/Piroseper

Hallottál már a felhőbárányokról? Nem, nem az égen szálló bárányfelhőkre gondolok – amiknek megjegyzem vajmi kevés köze van a hús-vér állatokhoz –, hanem a felhőbárányoknak nevezett csodás lényekre. Ha nem, ne ess kétségbe, mert most róluk, azaz egészen pontosan egyikükről, mégpedig Éjfeketéről fogok mesélni. De ne rohanjunk ennyire előre!

A felhőbárányok a Világvégi Mezőség, Eldugott Szegletében, a lehető legunalmasabb vidéken élnek. Egész álló nap a kövér fűben heverésznek, és amikor megéheznek átfáradnak a közeli meggyligetbe. A földre hullott piros gyümölcsökből lakmároznak, amikor pedig megtelik a hasuk, visszavánszorognak a szellő cirógatta rétre, és lepihennek a dús fűbe. Első hangzásra úgy tűnhet, hogy nem sokban különböznek az átlagos juhoktól, bár egy ember gazda, biztosan nem adna nekik ebédre meggyet. De ha felhőbárányokat látnál, rögtön rájuk ismernél: bundájuk a szivárvány minden színében pompázik, oldalukon felhőt formázó fehér foltok virítanak, ha pedig végigsimítanál rajtuk, éreznéd, hogy szőrük mennyire puha és tiszta.

Természetesen a Világvégi Mezőségnek számos rendkívüli lakója van, mint például a vándor felhőmadarak, akik újra és újra hosszú utakra indulnak, hogy körberepüljék a hatalmas országot. Hófehér, a hófehér felhőmadár is egy volt közülük. Szerette ahogy a tollazatába belekapott a szél, és ahogy a magasból letekinthetett a hegyekre, erdőkre, vagy éppen a lapos rétekre. Előző este érkezett az Eldugott Szegletbe – ahol sosem történik semmi –, ezért úgy döntött, hogy reggeli torna gyanánt körberepül a környéken. A fű hajladozott a szélben, változó mintázatot rajzolva a földre. Szárnyai lassan bemelegedtek, és már sokkal kisebb erőfeszítéssel tartotta magát a levegőben. Egy zöld domb oldalán, egy nagy halom színes vattapamacsra hasonlító juhot pillantott meg: sárgát, kéket, rózsaszínt, narancsot, lilát… és feketét. A madárka megrázta a fejét, és a föld felé vette az irányt, hogy közelebbről is szemügyre vegye a jelenséget. Nem tévedett, egy kicsit távolabb a többiektől, tényleg egy fekete felhőbárány feküdt. Csapkodni kezdett a szárnyával, hogy lelassítson, majd elegánsan landolt a fekete juh orrán.

– Te fekete vagy! – állapította meg oldalra billentett fejjel Hófehér.

– Te pedig nem – válaszolta bandzsítva a felhőbárány, mert a madár túlságosan is közel volt a szeméhez.

– Itt senki más nem fekete – csicseregte Hófehér.

A felhőbárány erre lehajtotta a fejét, és nem szólt semmit. Hófehér átugrott egy erős fűszálra. Olyan szomorúnak látta a fekete juhot, hogy nem hagyta annyiban a dolgot.

– Én Hófehér vagyok, egy vándor felhőmadár. Téged, hogy hívnak?

A felhőbárány csak bámult rá. Hófehér már azon töprengett, hogy talán nincs is neve, amikor a juh végre megszólalt.

– Éjfekete a nevem, és mezei felhőbárány vagyok.

Ekkor egy mézesmázos hang szólalt meg a madárka mögött.

– Hívd csak Szénfeketének, ahogy mi tesszük.

Hófehér megfordult, és egy gyönyörű, kék juhot pillantott meg.

– Égszínkék a nevem – mutatkozott be, mintha ezzel nagy kegyben részesítené a madarat.

– Én pedig Halvány Rózsaszín vagyok, de hívj csak Rózsinak – kotyogta közbe egy hosszú szempillás felhőbárány, aki közvetlenül az elegáns kékség mellett pihengetett, és láthatóan nagyon szeretett volna a figyelem középpontjába kerülni.

Hófehér egy kicsit összezavarodott a sok név hallatán.

– Éjfekete miért Szénfekete? – kérdezte értetlenül, és felváltva nézte a felhőbárányokat.

– Nézz csak körül – válaszolta Égszínkék – a színek körbevesznek minket. Akár órákon át csodálhatjuk a naplemente perzselő sárgáját, az ég és a víz átható kékjét, a hajnal mély liláját, a virágok különleges rózsaszínjét, a meggy pirosát, a fű friss zöldjét… és akár estig sorolhatnám. De a fekete? Ugyan mit csodálunk ami fekete?

Hófehér értette mire gondol a juh, így nem is kellett gondolkodnia a válaszon.

– Hát az éjszakai ég ámulatba ejtően titokzatos, és egyszerre csodálatos. Nem utolsó sorban pedig, fekete.

Éjszínkék felhorkantott.

– Ó kis madárka, mit tudsz te a világról? – kérdezte sóhajtva a dölyfös juh. – Hát nem tudod, hogy a felhős éjszaka mennyi veszélyt hoz ránk? Úgy beborít minket a sötétség, hogy még az orrunkig sem látunk. Nincs is ennél jobb alkalma a kőhasú farkasoknak, hogy megtizedeljenek minket. Az éjszakákat a világító Hold teszi könnyebbé, a feketeség csak szerencsétlenséget hoz ránk. – Éjfekete becsukta a szemét, remélte, hogy elsüllyedhet szégyenében. – Mi csak jót tettünk Szénfeketével, hiszen a szén kevésbé ártalmas, mint az éjszaka. A szén, csak összepiszkolja a bundánkat, de nem vonzza a kőhasú farkasokat.

Hófehér csak pislogott. Arra gondolt, hogy az Eldugott Szegletet babonás nyájak lakják. Köztudott, hogy a kőhasú farkasok már régóta a Világvégén Túl élnek, a Fekete Hegységben, és követ esznek, nem pedig felhőbárányt. Mielőtt egyet is csipoghatott volna, Égszínkék feltápászkodott, látványosan kinyújtóztatta csíkos lábát, hogy mindenki megcsodálhassa, majd faképnél hagyta Hófehért, és Éjfeketét. Rózsi sóhajtott egyet, megrázta a fejét, jelezve, hogy a madárka szerinte sem tud semmit a világ dolgairól, majd felpattant és a kék juh után ügetett.

Hófehér odaszökdellt Éjfeketéhez és megint az orrára ugrott. A felhőbárány lassan kinyitotta a szemét. A madárka lehalkította a hangját és bizalmasan előre hajolt, hogy a közelben sütkérező sárga juh, semmit ne hallhasson a szavaiból.

– Mondd csak, miért tűröd, hogy másnak hívjanak, mint az igazi neved?

Éjfekete még sosem gondolkodott el ezen. Már a birkaoviban is Szénfeketének csúfolták, sehogy sem tudta rávenni a többieket, hogy az igazi nevén szólítsák. Szelíd jószág volt, jobbnak látta halkan elviselni a gúnyolódást abban a reményben, hogy egyszer abbahagyják. Hát nem hagyták, így lassan megszokta, hogy mindenki Szénfeketének hívja.

– Miért ne tűrtem volna? – kérdezett vissza végül. Hófehér erősen törte apró kobakját, hogy miként magyarázza el a dolgot, de aztán arra jutott, hogy jobb ha bele sem kezd. Azonban elhatározta, hogy nem hagyhatja itt Éjfeketét, mert sohasem állna ki magáért, talán Szénfeketeként kellene leélnie az egész életét. Ráadásul, nem ebbe a színes nyájba való, ahol éppen csak megtűrik. De létezik…

– Ez az! – kiáltott fel izgatottan. A sárga juh hegyezte a fülét, mire Hófehér felugrált Éjfekete feje búbjára, és közvetlenül a fülébe csiripelt. – Hallottál már a fekete nyájról?

Éjfekete megrázta a fejét, mire Hófehér majdnem lebucskázott a földre. Kitárta a szárnyát, megtámaszkodott a juh fekete szőrében, és suttogva hadarni kezdett.

– A fekete nyáj, a Világvégi Mezőség másik oldalán, a Félreeső Szegletben található. – Egy pillanatra elmerengett, hogy vajon Éjfeketét zavarná-e ha a juhokat babonás népségnek titulálná, de végül úgy döntött nem kockáztat. – Nos, a mezőség minden részéről oda vándorolnak a színes nyájak fekete tagjai. Tudod, a te eseted nem egyedülálló. Nincs mit szépíteni, a juhok egyszerűen nehezen viselik el a fekete színt. Ezért, tudod mit kellene tenned?

Éjfekete nem mozdult, Hófehér pedig nem bírta kivárni az esetleges választ, ezért folytatta.

– Szerintem útra kéne kelned, mert a fekete nyájban van a helyed.

Éjfekete füttyentett egyet. Nem tudta, hogy képes ilyesmire, éppen annyira meglepődött a kicsúszott hangon mint Hófehér. Útra kelni? Rengetegszer eljátszott a gondolattal, hogy örökre elhagyja az Eldugott Szegletet és felkerekedik, hogy világot lásson. De sohasem tudta hova mehetne, hiszen ide született, itt hívták Szénfeketének, itt ivott vizet és evett édes meggyet.

– Nem ismerem az utat! – suttogta az idegesen verdeső madárnak. Hófehér csipogva felnevetett.

– De én igen, és megmutatom neked!

– Leszel a vezetőm?

– Leszek a vezetőd. – bólintott ünnepélyesen a madárka.

– De hiszen engem ide köt minden!

– Mármint az undok nyájad? – szúrta közbe Hófehér.

– Nem – vágta rá a felhőbárány, és maga is meglepődött a válasz gyorsaságán. – Hanem az ismerős dombok, a meggyliget és a zubogó patak.

– Hát, nem akarlak megbántani, de léteznek ennél sokkal szebb helyek is. És ne feledd, hogy ide bármikor visszatérhetsz. De elindulni… elindulni sokkal nehezebb.

Éjfekete elmosolyodott. Olyan régen mosolygott már, hogy nem is tudta felidézni az utolsó alkalmat. Ha elmegy, óriási felbolydulást fog okozni, és évekig róla fognak beszélni.

– Akkor ideje útra kelnünk, nem igaz?

– Ó, azért várjuk meg a reggelt! – csicseregte Hófehér, miközben boldogan bukfencezett a levegőben.

•

Éjfekete egy percet sem aludt azon az éjszakán. Nem csak azért, mert Hófehér hortyogott a feje búbján, hanem mert nagyon izgult az út miatt. Amikor a nap első sugarai áttörték a sötétséget, feltápászkodott, maga mögött hagyta a nyájat, és a harmatos fűben átsétált a közeli meggyligetbe. Hófehér felriadt, álmosan körbepislogott, majd egy hosszú ásítást követően megszólalt.

– Hova ez a nagy sietség Éjfekete?

– Már nem tudtam tovább feküdni – válaszolta a felhőbárány. – Szeretnék elindulni.

– Ó, csak ne olyan sietősen! – kiáltott fel a madárka, miközben a szárnyát melegítette az első felszálláshoz. – Mielőtt elindulnánk, meg kell reggelizned, hogy erőd teljében legyél. Az út fárasztó lesz.

Hófehér nagy levegőt vett, leugrott a juh fejéről, lábával még a füvet is súrolta, majd erős szárnycsapásokkal egy faágra küzdötte fel magát.

– Elmegyek összeszedni a holmimat, addig egyél valamit.

Minden további szó nélkül, a Fészek Hotel felé vette az irányt.

Éjfekete csak bámult utána néhány pillanatig. Azon tűnődött, hogy csodálatos érzés lehet a felhők között szállni. Aztán megrázta a fejét, és újra az útra gondolt. Egy nap, bőven elég egy álmot megvalósítani!

A ligetben, egy szikla aljában, volt egy titkos rejtekhelye, ahol a kevéske holmiját rejtegette a nyáj elől. Kincsei nem csak számára jelentettek sokat, hanem mezőség szerte is igen értékesnek számítottak: volt egy nagy, hímzett kendője, ami a banánhasú majmok erdőségeiből származott; volt egy üveggolyója Elefántföldről, melyben örvénylettek a színek ha rásütött a nap; és volt egy színes dobozkája tele ritka répaföldi cukorkával. Kiterítette a kendőt, a dobozt a közepére tolta, majd a cukorkák közé rejtette a picinyke üveggolyót.

Úgy gondolta, bölcs dolog lenne némi elemózsiát is csomagolnia. Naptól aszalódott meggyet keresett, és jó adagot a kendőre hordott. Szerencsére nem kellett sokat keresgélnie, a nyáj a lédús gyümölcsöket kedvelte. Néhány szemet megevett gyűjtögetés közben, bár alig bírta letuszkolni a reggelijét, úgy érezte, hogy egy csapat verdeső pillangó költözött a hasába.

Egészen nagy halom szikkadt meggy tornyosult már a kendőn, amikor Hófehér megérkezett. Egy pici batyu volt a hátára erősítve, úgy hogy ne zavarja a repülésben.

– Reggeliztél már?

Éjfekete bólintott, és a hátára erősítette a kendőt, benne az aszalt gyümölcsökkel és a dobozkával.

– Remek! – kiáltott fel Hófehér. Kecsesen szaltózott a levegőben, majd a juh fején landolt. – Ideje elbúcsúznod!

Éjfekete a liget szélén találkozott a reggelizni érkező színes nyájjal. Amikor a többiek meglátták az útikendőjével, egyszerre torpantak meg. Égszínkék kivált a nyájból.

– Nohát, Szénfekete, hova indulsz?

Éjfekete kihúzta magát a gúnynév hallatán.

– Útra kelek, és megkeresem a fekete nyájat! – felelte büszkén. – És ha nem tudnád, Éjfeketének hívnak!

Égszínkék elkerekedett szemmel nézte a fekete juhot, hirtelen meg sem tudott szólalni a döbbenettől. Életében még soha senki nem hagyta el a nyájat, ráadásul Éjfekete még sohasem állt a sarkára. Úgy tűnt, az a kedd a meglepetések napja volt.

– Minden jót kívánok nektek! – mondta elégedett mosollyal Éjfekete. A nyáj még levegőt is elfelejtett venni. Sosem látták mosolyogni fekete társukat.

Ahogy Éjfekete végignézett rajtuk, tudta, hogy most már nem félne visszatérni közéjük. De azt is tudta, hogy sosem fogja látni őket többet. Várja a fekete nyáj, várja az igazi otthona!

Hófehér csipogva vihogott a bamba tekintetek láttán, még akkor is, amikor a felhőbárányok már csak színes vattapamacsoknak tűntek.

Éjfekete és Hófehér maga mögött hagyta az Eldugott Szegletet, és nekivágott a Világvégi Mezőségnek.

2011-04-12T21:37:00.004+02:00

Könyv Kedd – két bolt

Régebben már szóba kerültek a könyvek, egészen pontosan egy plakát kapcsán. Most könyvesboltokról lesz szó, talán indítanom kellene egy egész sorozatot. :) Könyv Kedd címke lett, ha valami témába vág a jövőben, így fog szerepelni a blogban. No de nem is ez a lényeg!

Tegnap két kiadó könyvesboltjában is jártam. Nem titok, hogy az Ulpius-ház és a Pozsonyi Pagony egymástól alig egy kőhajításnyira lévő üzleteiről van szó. Azt gondolhatnánk, hogy a két eltérő profil miatt, nem is lehet összehasonlítani őket – az Ulpius felnőtt, a Pagony pedig gyerek irodalommal foglalkozik –, de azért én mégis megpróbálkoznék vele.

Először az Ulpius boltba léptünk be – az alábbi tapasztalatokat kedves útitársam is alá tudná támasztani –, és síri csend fogadott minket. Szuper dolog, hogy egy kiadó egy egész boltot meg tud tölteni a saját könyveivel, de mint vásárló, nagyon feszélyezve éreztem magam. Suttogtunk és lábujjhegyen osontunk, pedig senki nem harapta volna le a fejünket, ha zajt csapunk. A hely mégis ezt hozta ki belőlünk. Gyorsan körbenéztünk, és már ott sem voltunk, vissza pedig nem vágyunk, az biztos.

Egy ilyen tapasztalat után, a Pagony boltja maga volt az élet. Amellett, hogy tömve volt a hely, (gyerekek motoroztak/labdáztak/sikongattak/vadul lapozták a könyveket, szüleik kicsit óvatosabban lapozgatták a könyveket/vadul rendre utasították a csemetéiket), zene szólt és meleg színek, színes dekoráció fogadta a belépőt. A könyvek láttán ellenállhatatlan érzés fogott el, hogy kézben tartsam őket, és mindet megnézegessem – meggyőződésem, hogy maga az elrendezés hozta ki belőlünk, nem csak a gyönyörű illusztrációk. Szabadabb volt a légkör és nem éreztem úgy, mintha porcelán boltban lennék. Szuper hely, mindenképp vissza szeretnék menni, és nem csak az igényes gyermekkönyvek iránt hirtelen támadt élénk érdeklődésem miatt. Egyszerűen jó volt ott lenni.

Mi lenne ha éppen könyvesboltot akarnék nyitni? Azt hiszem mondanom sem kell, hogy a Pagony légkörét akarnám megteremteni, felnőtt könyveket is kínáló boltocskában. A cél így adott lenne, de más eszközöket kellene keresni a megvalósításhoz. (Mivel a probléma nem túl időszerű, így nem is gondolkodtam a dolgon igazán komolyan, de biztos vagyok benne, hogy nem lehetetlen a dolog) Fel van adva a lecke! :)

Elismerem, hogy nem túl nagy minta alapján nyilatkozom. Biztosan rengeteg elbűvölő könyveskuckó létezik a városban – amiket nyugodtan leleplezhettek kommentben –, én mégis a nagy láncoknál szoktam vásárolni, általában netes rendeléssel egybekötve. Pont azért, mert olcsóbban juthatok könyvekhez – plusz nem zavar, ha könyvtári, vagy használt könyvet olvasok. Ti hol szoktatok könyvet vásárolni?

2011-04-02T08:00:00.003+02:00

Gombaházak és üvegek

Ezeket a rajzokat régen készítettem. Sok hónapon át a többi nyers karton között kallódtak, de aztán a kartontéglákkal együtt kifestettem őket.

Házakat régen rajzoltam, nem tudom mikor lesz újra kedvem hozzájuk. Mindenesetre, régóta először festettem gombaházakat. Az üvegekbe pedig főleg valamilyen növényt tárolnak – legalábbis a címke tanúsága szerint –, de úgy tűnik valakik be is költöztek.

A részletek sem maradhatnak ki. Bicikli, lámpás, roló, felhő, eső, fű, pad... és csőrendszer. Minden ami kell. :)

2011-03-30T07:04:00.000+02:00

A varázshorkoló és az égi pék meséje

Nos, ez volt a címe az aranyvackorra küldött mesének. Úgy gondoltam, hogy felteszem ide, Mazsu illusztrációival együtt, hiszen ez is egy mérföldkő, és később is szeretnék rá emlékezni. A történetbe egy kicsit belenyúltam a leadott verzióhoz képest, mostani szemmel hozzá is tennék és el is vennék. A fejemben egyébként egy egész égi mese sorozat van, karakterekkel és eseményekkel, meg persze az Elzás kerettel együtt. Egyszer talán leírom, de jelenleg rengeteg más történet vár a sorára.

A varázshorkoló és az égi pék meséje

Írta: Tóth Fanni/Piroseper

Illusztrálta: Sóvári Melinda/Mazsu

Elza vadul vicsorgott a fürdőszobai tükörbe, miközben a fogát sikálta. Amikor a csempére ragasztott apró homokóra utolsó porszeme is az alsó tartályba hullott, kimosta a fogkeféjét, és kiöblítette a száját. Alig várta, hogy ágyba kerüljön, és lefeküdhessen aludni. Még mielőtt berohant volna a szobájába, belesett a Nagypapához. A ferde orrú, ősz öregember a zöld karosszékében szundikált, egy nyitott újsággal a kezében. Nagy pocakja minden egyes lélegzetvételkor felfúvódott, majd leengedett, mint egy óriási lufi. Elza elmosolyodott a látványon, ez bizony jót jelentett. Vidáman beszökdécselt a saját, fehérre mázolt ajtaján, és bebújt a virágos takarója alá. Anyu bejött szép álmokat kívánni, majd lekapcsolta a villanyt, és behúzta maga mögött az ajtót. Egy pici rést hagyott, hogy a ház fénye beszűrődhessen a szobába. Miután Anyu visszatért a konyhába, Elza kiszállt az ágyából, és a könyvespolchoz settenkedett. Egy kisszéket húzott a bútor elé, felállt rá és leemelte a legvaskosabb kötetet a felső polcról. Visszatolta a széket a helyére, és gyorsan visszamászott az ágyába a kinccsel a kezében.

Nagypapa éppen ekkor kezdett horkolni, olyan hangerővel, hogy azt valószínűleg Kincső néni is hallotta a szomszéd lakásban. Elzát azonban ez egy cseppet sem zavarta. Magasra emelte a mesekönyvét, hogy a horkolást ő is jól hallhassa. Nem is kellett sokat várnia, még a karjának sem volt ideje elgémberedni, amikor a nagy könyv megrázkódott. Izgatottan maga felé fordította a kötetet.

– Szia, könyv! – suttogta halkan.

– Szia, Elza! – válaszolt a könyv egy kicsit rekedtes hangon. – Örülök, hogy végre kivettél a többiek közül, mert már rettenetesen szorítottak.

– Ne haragudj! – sajnálkozott Elza. – Én mindig szépen leteszlek valahova, de Anyu visszarak téged a polcra. Azt pedig mégsem mondhatom neki, hogy ott nem érzed jól magad.

A könyv hosszan sóhajtott:

– Igazad van.

Nagypapa nagyot horkantott, még nyammogott is, majd tovább folytatta a hangos alvást. A könyv felkuncogott:

– Még szerencse, hogy a papád öregkorára ilyen hangos horkoló lett. Így nem kell egy szobában lennem vele, hogy a varázslat működjön. Roppant kellemetlen lenne, mert különben nem tudnék neked mesélni.

Elza elmosolyodott. Már megszokta, hogy a könyv sokat beszél, hiszen amikor Nagypapa nem horkolt, akkor mesélő barátja is néma maradt.

– Elza, az alsó polcodon egy régi atlaszod porosodik– annyira lehalkította a hangját, hogy a lánynak egy kicsit közelebb kellett hajolnia, hogy értsen minden szót. – Állandóan panaszkodik, hogy teljesen megfeledkeztél róla.

Elza összevonta a szemöldökét.

– A rokonaid is tudnak beszélni?

– Ó, dehogy! – felelte büszkén. – Csak én tudok úgy megszólalni, hogy az emberek is értsék. De nem is vagyok olyan, mint a többiek. Hiszen tudod: én az Égi Város nyomdájából származom, és maga Kádán, a bölcs nyomdász készítette a kötésemet.

– Emlékszem a történetre! – nevetett Elza. – Ahogy Melbára a zoknikötőre és Orvinra, a boldog hegedűművészre is. Ma kiről fogsz mesélni?

A könyv elgondolkodva hümmögött.

– Ma Barláról, az égi pékről fogsz hallani, aki nem kenyereket sütött, mint a földi mesterek, hanem felhőket.

Elza lelkesen összecsapta a tenyerét, kényelmesen elhelyezkedett a takaró alatt, a könyv pedig beszélni kezdett.

Barla az égi pék, nem arra ébredt, mint általában a földi emberek. Nem volt kakasa, vagy csörgő vekkerórája, sőt, nem készítettek neki rántottát vagy palacsintát, hogy a finom illat felébreszthesse. A pék mindig arra ébredt, hogy kihűlt a kemencéje. Talán nem meglepő, hogy így minden reggel bal lábbal kelt, hiszen a hűvös levegő és a fájó dereka éppen elég okot adott rá, hogy zsémbes legyen. Egy zsémbes pék pedig nem a legjobb társaság. Szegény pékfiú is inkább az ajtó előtt hagyta az előkészített tüzelőt és a felhők habos alapanyagát, csak ne kelljen gazdája útjába kerülnie reggelente. Egy nagy nyújtózkodás után, Barla első dolga a kemence begyújtása volt. Ezt a műveletet sosem hagyta holmi pékfiúkra, hiszen csak ő ismerte kemencéje szeszélyes titkait. Amikor a tűz már ropogott, egy kicsit jobb kedvre derült. Meghúzott egy apró csengőt, és megmosakodott amíg meg nem érkezett a fahéjas kávéja és a négy tücsökből álló apró zenekara. Mire felhörpintette a forró italt, a zsémbességének nyoma sem maradt.

Barla művésznek tartotta magát annak ellenére, hogy a város többi lakója csak egy egyszerű péknek látta őt. A zene volt az ihletője, anélkül teljesen tehetetlennek érezte magát. Intett a tücsökbandának, akik azonnal muzsikálni kezdtek. Bármilyen dallamot játszhattak, amihez csak kedvük támadt. Barla felkötötte a kötényét, a fejébe nyomta lapos fejfedőjét, feltűrte az ingujját, és egy hangos ujjropogtatást követően munkához látott.

Beletúrt a puha felhő alapanyagba, és egy kisebb adagot tett egy keverőtálba. A zenészek bús melódiát játszottak. Barla fogta a szomorú dallamot, és a nyers alaphoz keverte, engedett hozzá egy kevés vizet, és erősen gyúrni kezdte az összetevőket. A felhőtészta ragadós lett a csüggedtségtől, ráadásul a pék néhány könnycseppje is a masszába hullott. Amikor megfelelő állagú lett, kisebb darabokat halmozott egy tálcára, és betolta őket a forró kemencébe.

Az esőfelhők lassú tűzön érlelődtek. Amikor elkészültek, a pékfiú kihúzta őket a kemencéből, és kicipekedett velük a kutyavontatta szállítókocsihoz. Mire végzett a művelettel, a ruhájából csavarni lehetett a vizet.

A zenekar tudta, hogy ekkor érdemes új dalba kezdeni, ezért vidám zenére váltott. Az égi pék ezt a dallamot is elkapta, és a friss alaphoz keverte.

Leemelte a fűszeres polcról a mesekivonatos üveget, és néhányat cseppentett belőle a tésztába.

A zene felgyorsult, a massza pedig mocorogni kezdett. A mester alig győzte szétválasztani a bárányfelhőket. A kis teremtmények leugráltak a pultról, elbújtak a zsákok közé és a bútorok alá, egymást kergették, sőt egyikük rágcsálni kezdte a pék kinti papucsát is. Barla csengetett a pékfiúért, de még ketten is alig győzték összeszedni a rakoncátlan felhőket. Végül sikerült mindet összegyűjteni, és beterelni őket a kemencébe. A nagy rendetlenségből okulva a megsült bárányfelhőket egy nagy zsákba rakták. A nyakigláb pékfiú nagyon megizzadt, mire kivonszolta a zsákot a kutyafogathoz, az esőfelhők mellé.

Barla is kifáradt a felhőfogócskában, így pihenőt rendelt el. A tücskök letették a hangszereiket, és elővették az otthonról hozott elemózsiát. Jóízűen ették apró szendvicseiket, Barla pedig leszaladt a közeli kifőzdébe egy adag mákos gubáért (legnagyobb bosszúságára, lyukas papucsban volt kénytelen lemenni). Hamar befalta az ételt, és már a következő adag felhőn dolgozott volna, de a rovarzenészek még mindig vidáman trécseltek munka helyett. A lyukas papucs és a tücskök elhúzódó ebédszünete igazán bosszús hangulatba hozta. A zenekar megérezte a pék egyre növekvő haragját, ezért gyorsan eltették maradék ebédjüket, magukhoz vették szerszámaikat, és drámai dallamot csikartak ki belőlük. A pék a hangokon kívül saját haragját is hozzáöntötte a felhőalaphoz. Lekapta a szürke színezéket a fűszeres polcról, és talán túl sokat is öntött a tésztába. Hatalmas huzat támadt, amikor a pékfiú tüzelőt hozott be az ajtón. A keveréket életre keltette a légmozgás, és dühös orkánként kavarogni kezdett a tálban. A pék gyorsan kiöntötte az egyre sötétebb masszát egy tálcára, és becsúsztatta a kemencébe. Amikor elkészült a viharfelhő, egészben vitette ki a pékfiúval. A fergeteg nagyra dagadt, és annyira szétfolyt a keskeny tálcán, hogy a fiú kénytelen volt minduntalan visszatuszkolni a lefele hömpölygő részeket.

A tücsökzenészek megint váltottak, és simogató muzsikába kezdtek. A péknek rögtön fagylaltok, vattacukrok és édességek jutottak eszébe. A puha alapanyaghoz csak egy kevés színt öntött: némi lilát, sárgát és pár csepp bájt. Ilyen felhőket láthatnak az emberek naplementekor. Csupa elbűvölő ecsetvonás, akár a festményeken. Barla igazi művész volt, vászna pedig nem más, mint a tiszta kék ég. Jókedvre derült utolsó műve láttán. A finom vattacukor felhőket éppen csak meg kellett pirítani, hogy a színek még élénkebbek legyenek. Amikor elkészültek, egy kevés csillámot szórt rájuk, és egy nagy kosárba borította őket. A nap legjobban sikerült alkotásaként maga vitte ki a kocsihoz a kosarat.

Egy kicsit sáros volt a föld a rengeteg víztől, de a gumicsizmás kutyákat nem igazán zavarta a zord időjárás. Csepke, az apró termetű kutyaidomár hölgy türelmetlenül várta az utolsó sütés eredményét. Mint felelős szállítónak, neki kellett kiosztania az értékes rakományt a földi világban.

– Barla, kérem, siessen azzal az utolsó adaggal! Az eső és viharfelhők teljesen eláztatják az utat!

A pék Csepke mellé tette a kosarat.

– Ez lett ma a legjobb művem, Csepke! Kérem, egy olyan területen szórja szét ezt a kupac felhőt, ahol a földi emberek még nem felejtettek el az égre nézni és a csodákban gyönyörködni.

A hölgy biccentett:

– A többi, hová legyen?

Barla eltűnődött a kérdésen. Szerette felelősségteljesen elosztani műveit.

– Az esőfelhőt vigye egy aszályos vidékre, ahol szomjaznak a növények! A bárányfelhőket oda, ahol sok a gyerek! Tudja, a gyerekek észreveszik a változó formákat, miattuk teszem bele a mesekivonatot. Az orkánnak egy elhagyott területen a helye, ahol szabadon kitombolhatja magát, de nem kelthet félelmet.

Az apró hölgy bólintott, és lila esőkabátját a fejébe húzva kiadta a titkos vezényszót a kutyáknak. A fogat nyikorogva elindult, vizes csíkot és sarat hagyva maga után.

A pék fáradtan, de elégedetten nézett a távolodó jármű után. Elbúcsúzott az alkotásaitól, mielőtt eltűntek volna a láthatáron. Lassan visszacammogott a pékségbe. A pékfiúval rendet raktak, majd hazaengedte a tücsökzenekarral együtt. Jól megérdemelt vacsoráját elköltve a kemence meleg padkájára kucorodott, és álomra hajtotta a fejét.

A könyv elhallgatott. Elza egy ideig csak merengett magában.

– Mi történik, ha az égi pék alszik? – kérdezte halkan.

– Hát nem is sejted Elza?

A lánynak lett volna ötlete, de túl álmos volt hozzá, hogy szavakba öntse, ezért csak megrázta a fejét.

– Hát jó, akkor megmondom én a választ: amikor az égi pék alszik, egyetlen felhő sem száll az égen, és ekkor láthatóvá válik az égi csillagültetvény minden egyes földi ember számára.

Elza erőt vett magán és kikászálódott az ágyból. A könyvet a kis asztalára tette, és az ablakhoz lépett. Az égen nem voltak felhők, látta a világító csillagokat.

– Az égi pék alszik! – örvendezett. – Látszódnak a csillagok! De miféle ültetvényről beszéltél az előbb?

Nem érkezett válasz. Elza összevont szemöldökkel hallgatózott, de csak a csend kúszott a fülébe. Nagypapa nem horkolt. Gyorsan visszamászott az ágyba, és magára húzta a takarót. Nagypapa kicsoszogott a szobájából, valószínűleg egy pohár vízért ment. Elzának lassan lecsukódott a szeme, de nagyon remélte, hogy másnap este a könyv elmeséli a csillagültetvények történetét. Álmában Csepke mellett ült a kutyák vontatta kocsin, és segített elszórni a felhőket az égbolton.

2011-03-28T09:52:00.003+02:00

Kartontéglák

A kartontéglákat Párom hozta haza, mondván, hogy szerinte érdekes alakjuk van, talán kezdhetnék velük valamit. (Mint ahogy apámon keresztül rám találtak ezek a "képkeretek" is. ) Nézegettem őket, aztán végül rajzoltam rájuk.

A hajók maguktól jöttek, talán elvágyódom... :) Az egyiken csendes a víz, és sok a részlet, a másikon pedig háborog a tenger – még a vitorlákat sem volt idejük behúzni. A téglák hat centiméter szélesek, és nem teljesen tökéletesek, de ez is hozzájárul a megismételhetetlenségükhöz. Egyébként négy ilyen karton elemet kaptam, de csak ez a kettő volt használható belőlük, így nem tudom mikor készülhetnek még "testvérek".

Alapvetően polcra, vagy asztalra szántam őket, de akár akasztót is lehetne rájuk tenni, akkor pedig érdekes hatást keltve, kiugranának a fal síkjából.

2011-03-26T08:00:00.006+01:00

A jövőről

Először is, álljon itt néhány mondat a saját közeli jövőmről. Az államvizsgát, és az abszolutóriumom teljesítését kitoltam egy fél évvel, így csak jövő januárban kerül rá sor. Addig is, lesz még egy nyaram, amikor még nem kell szembenéznem a munkaszerzés komoly megpróbáltatásaival, és addig is eldönthetem, hogy szeretnék-e mesterképzést, vagy sem. Így nyertem hat hónapot, hogy kitaláljam merre tovább. Tehát ez az oka, hogy nem láttatok kétségbeesett kiírásokat a szakdolgozatom leadásával, és a közeledő záróvizsgával kapcsolatban. :)

Hogy ne csak rólam legyen szó és szélesítsem a képet, megosztok Veletek egy videót. A film témája a brit élelmiszer termelés, a növekvő energiaárak és a fenyegető energiaválság árnyékában. A rengeteg probléma mellett néhány lehetséges megoldást is felsorakoztatnak, ami szerintem igen pozitív dolog. Ötven perc, és direkt feliratos változatot töltöttem fel. Akinek van kedve, és érdekli a téma, ne hagyja ki. :)

Az alábbi idézet pedig úgy érzem tökéletesen ide illik:

"Eddigi élete tökéletesen felkészítette egy jól fizető állásra, szupermarketben való vásárlásra, hétvégi focinézésre a tévében, és hogy feltekerje a termosztátot, ha fázik."

Neil Gaiman Sosehol című regényéből származik a fenti gondolat, persze a szövegkörnyezetben, egészen más jelentése van. Nagyon rég akadt a kezembe ennyire fantáziadús mű, aki beleolvas, rögtön megérti majd, hogy mit értek ezalatt: meglepő jelzőket, karaktereket, helyszíneket és eseményeket. Mindenkinek csak ajánlani tudom. :)

Hétfőn rajzos bejegyzéssel jelentkezem. Szép hétvégét mindenkinek! :)

2011-03-24T08:00:00.002+01:00

Színek és formák

Úgy érzem, ez lesz az utolsó tematikus poszt a szlovéniai hosszú hétvégénkről. A téma pedig nem más, mint a pillanatnyi hangulatok.

Itt a tél végén, színekből sosem lehet elég, mostanra már megcsömörlöttünk a szürkeségtől. A szlovén vizek hihetetlen zöldjével pedig még most sem tudok betelni, így az első kupac nagyrészt erről szól – egy kevés bordóval fűszerezve.

A második csoportosulás pedig madarakról, növényekről és fémről mesél, no meg persze árnyékokról. :)

Összességében, csak ismételni tudom magam: Szlovénia szuper hely. :)

2011-03-22T08:00:00.003+01:00

Ablakos neszesszer

Már elég rég mutattam teljesen befejezett alkotást. Ezt a formájú neszesszert pedig itt még egyáltalán nem láthattátok. Tanfolyamon tanultam ezt a típust, és mintha pontosan nekem találták volna ki. Az ablakba hímzés került, belülre pedig pöttyös anyag.

Úgy tervezem, hogy még készülnek ilyenek, bár a képet variálni fogom. Tervem van, mint mindig. Kíváncsi vagyok, mit szóltok!

Hétvégén kint jártam a wampon, Toritextilnek segítettem cipekedni. Talán furán hangzik, de tök jó ilyen módon belekóstolni a vásározásba. Ezzel is tapasztalatot gyűjtök, és ha egyszer eljön a pillanat, amikor az én portékáim kerülnek ki az asztalra, sokkal kevésbé fogok izgulni. Így itt is köszönöm, hogy mehettem Viki. :)

A Viki melletti asztal Kwanderáé volt, és egy csodás, sárga-szürke pöttyös bőrkarkötő lett az enyém. Itt is nagyon köszönöm, nagyon illik hozzám!!! :)

2011-03-21T08:00:00.000+01:00

Mészárosok hídja

Nem túl biztató elnevezés nem igaz? A rajta található szobrok sem éppen kedvesek.

A hídra már a várból ráláttunk, és elterveztük, hogy átmegyünk rajta. A Ljubljanicát átszelő kis építményt tavaly nyáron adták át: a réz szobrokat még nem változtatta zöldre az időjárás, a korlát sodronyain pedig még bőven van hely lakatoknak. A képeken ugyan nem látszik, de a híd egy része átlátszó üveg, így láttuk magunk alatt a zöldes folyót.

Egyszerűen imádtam a korlátra pakolt apró szoborcsoportosulásokat – duplán fellelkesültem, mivel ez volt az első "fotóznivalóan" érdekes dolog Ljubljanában. A lakatokat is végignéztük, és egészen szuper darabokat találtunk. A képen látható szívecskés az egyik kedvenc, ráadásul a piros műanyag passzolt a víz csodás zöldjéhez... :)

A sárkány motívum itt sem maradhatott ki, még ha rothadó koponya formájában is jelent meg. Itthon kaptuk meg a hiánypótló információt: Ljubljana a sárkányok fővárosa.

"A legenda szerint az aranygyapjút elrabló Iaszon herceg a Fekete-tengeren, a Dunán, és Száván hajózva menekült Aiétész görög király elől. Amikor aztán az Argó hajó a Ljubljanica folyóra ért, a legénysége egy hatalmas sárkánnyal találta szembe magát. A harc kimenetelét ugyan ellentmondásosan tálalják a különböző források, egy biztos, a szlovén fővárost őrző mesebeli sárkány Ljubljana jelképévé vált."

A rohanó emberi alakot, hátulról kaptam le. Ne tévesszen meg senkit, azok nem szárnyak és a szobor nem hajtja le a fejét. Ugyanis egyáltalán nincs olyanja. Valószínűleg elhagyta menekülés közben, a két karjával egyetemben. A testet szétnyitották, mint a reggeli újságot. Így megcsodálhattuk a bordákat és gerincoszlopot... belülről. A réz belek pedig az izmos lábakra csúsztak – szerintem ezen a ponton szökött meg a szobor a műteremből.

Ahogy láthatjátok, egy étterem felé néz ez a hihetetlenül étvágygerjesztő mű. Kíváncsi lennék, hogy mennyire esett vissza a forgalmuk. :) Sőt az is érdekelne, hogy milyen volt a lakosság fogadtatása.

2011-03-18T08:00:00.003+01:00

Madarakról

Ahogy a hosszú élménybeszámolóban ígértem, íme a madaras bejegyzés. Bled felé tartottunk –ráadásul még csak a magyar sztrádán száguldottunk–, amikor észrevettem egy szálló libát. Az út mellett repült, és éppen csak sikerült lehagynunk, pedig az autóval vagy száztízzel hasítottunk. Furcsa élmény volt. Még Pesten hajót kezdtem el rajzolni, az átalakítások pedig maguktól jöttek. Jó lehet madárnak lenni. :)

Már említettem a blogon a fényképezőgép cserét. A régivel csak nagyon ritkán próbálkoztam makrón kívül más fotókkal, de az új masina kiszélesítette a lehetőségek körét. Madárfotózás sosem tartozott a legnagyobb vágyálmaim közé. Hihetetlen képeket lehet találni a neten, melyek olyan gépekkel készültek amelyek nekem sosem lesznek. Ráadásul, az élőlények elmásznak/kúsznak/repülnek/tűnnek/stb. a lencse elől, nagyobb kihívás elé állítva az embert. Hozzám sokkal jobban passzolnak a csendéletek. :)

De aztán a tó körül ott volt a rengeteg kacsa és hattyú, galamb a városban, és tudom, hogy ezek nem éppen egzotikus állatok, de mégis számomra egészen új érzést nyújtott a megörökítésük.

Az új érzés pedig egyértelműen jó! :)

2011-03-16T08:00:00.001+01:00

BookArt a szlovén fővárosban

Amikor utoljára posztoltam ezzel a címkével, azt hittem már nem is lesz rá szükségem. Tévedtem. :) Ljubljanában akadtam erre a könyvlapra. Az egyik ház falára ragasztották, és nagyon megörültem, amikor véletlenül kiszúrtam.

Sopronban fotóztam a legtöbb falfirkát, azt a típusút, aminek előre kivágják a negatívját és így elég gyorsan a falra lehet őket festeni. Személy szerint nagyon kedvelem a street artot (erről is szóló érdekes blog itt), engem szórakoztatnak ezek a "festmények"– nem a tagekre gondolok –, de azt is megértem, ha valakit inkább bosszantanak a köztéri falakra firkált képek.

Kíváncsi vagyok, hogy Ti mit gondoltok a témáról! Ne habozzatok kommentet írni! :)

2011-03-14T09:50:00.021+01:00

Slovenija

A címet egy szlovén szórólapról kölcsönöztem, szerintem nagyon szuper ötlet. :) Na de, ezen hosszú bejegyzést nem is itt kell kezdenem. Alapadatok: péntek reggel indultunk, és vasárnap estére értünk haza. Úti cél: Szlovénia, Bled. Mindenképpen le kell szögeznem, hogy nagyon kevés helyen jártam külföldön, és még sosem láttam hófödte hegycsúcsokat – lelkesedésemet leginkább ez a tény alapozza meg. :) Az út hat órán át tartott, nagyrészt rajzolgattam, a magyar határon túl pedig bámultam a hegyeket és próbáltam megszokni az alagutakat. Végül szerencsésen megérkeztünk Bledbe.

( Először még több fotót – több mint négyszáz készült – be akartam pakolni, de aztán a bejegyzés nem bírta el. Így aztán lesznek tematikus posztok is a közeljövőben. :) )

Bled

Szállásunk a szovjet építészet hamisítatlan csodája – ahogy elég sok másik épület is –, recepciósunk, Marko irtó kedves és kísértetiesen hasonlít Király L. Norbira. Nem kis örömünkre, a szobánkból pont rá lehetett látni a várra, illetve az egyik hegyvonulatra.

Az időjárás eléggé ködös volt az első nap, így igencsak bosszantott, hogy a távolabbi hegyvonulatokból semmit nem lehet látni, a közelebbi látványosságokat pedig csak igen homályosan, a szürkeségen keresztül.
A tavon hemzsegtek a kacsák és a hattyúk a turisták és a gyerekek nagy örömére. Az emberek zacskó számra hordták a kenyereket és a magokat az etetésükre. (A madarakról tervezek egy külön bejegyzést.)

A várba már első nap felsétáltunk – mint utólag kiderült a lezárt és veszélyes ösvényen –, de nem sikerült elérni a bejáratot, vissza kellet fordulnunk. A várból a kilátás egyébként nagyon szép, igen borsos árat is kérnek érte.
Már maga az út egy élmény volt Bohinj felé. Magas hegyek között kanyarogtunk, és be kell valljam, nagyon vágyakoztam arra, hogy legalább egy fél évet lakhassak a környéken.
A jobb oldali kép, a két város között készült, a felhőktől nem látszik teljesen, de hó van a templom mögötti hegy tetején.

Bohinj

A Bohinji-tóra nem igazán lehet jobb jelzőt találni, minthogy gyönyörű. A víz tiszta, a helyek visszatükröződnek a felületéről, ami persze jobban mutatott volna szélcsendben.
A tó egyik végén van egy vízesés, ahova jég borította lépcsők vezettek fel – izgalmas volt. Sajnos csak jobb időben lehet teljesen a vízesés alá menni, ami ráadásul éppen csak csordogált a teljes pompájához képest. De egyébként így is bőven megérte a sétát.

Ezt a képet mindenképpen meg akartam mutatni, mégpedig a hegyek miatt. Örülök, hogy annyira kitisztult az idő, hogy a hegytetőt ne takarja el egyetlen felhő sem. Szombaton nagyon szerencsések voltunk időjárás ügyileg, ahogy a fotón is látszik egyes időszakokban még felhő is alig volt az égen. Vasárnap már csepegett az eső, így a biztonság kedvéért esernyőt is vittünk magunkkal. Hogy hol is sétáltunk: a fővárosban.

Ljubljana

A fővárost hazafelé ejtettük útba, és az első fél órában igencsak megijedtünk, hogy csalódás lesz. A várba felvonóval mentünk fel, ahonnan nem igazán láttunk rá az óvárosra. (Nem volt útikönyvünk, no comment.) Aztán persze a domb másik oldalán feküdt az érdekesebb rész, ami végül bőven meg is felelt a várakozásainknak. A Ljubljanica csodás zöld árnyalatban pompázott, és rengeteg hidacskán lehetett átkelni rajta, ha éppen a másik oldal tűnt érdekesebbnek.

Nem tudom, hogy a folyó parti zsibvásárt a hét hány napján rendezik meg, de jobb helyszínt nem is találhattak volna neki. Csak néhány fotó készült az eseményről, amiket talán majd meg is mutatok a későbbiekben. Az utolsó képről sem maradhatott le a Ljubljanica, az óvárosi részt egyszer mindenkinek érdemes megnézni.

Itt a vége a szubjektív úti beszámolónak, örülök, ha eddig eljutottál Kedves Olvasó. :)

2011-03-11T21:00:00.004+01:00

Firka

Egy régi rossz szokásom tolakodott be a hétköznapjaimba: az órai firkálás. Azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy ez miért nem jó: a koncentrációm mind rámegy az üres részek kidekorálására, az előadásnak pedig csak egyes részletei érik el a tudatomat. Persze van előnye is: számomra kedves rajzokat nézegethetek jegyzetek helyett. A vizsgaidőszakon/házi íráson kívül ez a tény sokkal inkább növeli a boldogságom. A bajok itt kezdődnek, a téma kifejtése azonban itt végződik.

A képen látható firkálmányok azonban nem teljesen cél nélkül születtek. A félév elején sikerült becsusszannom egy bizonyos tudománykommunikáció órára, ahol prezentáció mellett logó és poszter készítés is téma lesz, Paintnél bonyolultabb program segítségével. A képen látható kis ötlet kezdemények logótervnek születtek – vagy valami olyasminek –, megvalósulás folyamatban, a bemutatás időpontja még képlékeny.

A facebook oldalamon létrehoztam egy új albumot mindenféle firkálmányoknak, de lehet még születnek további blogbejegyzések is a témában.

2011-03-10T12:01:00.005+01:00

Fejlemények

Nincs mit szépíteni, eltűntem mint szürke szamár a ködben – ahogy volt előkészítős tanárom mondaná. Bárcsak olyasmit írhatnék, hogy újult erővel térek vissza, de az sem lenne igaz. Egyszerűen csak itt vagyok, és egy kicsit gyakrabban fogok jelentkezni az elkövetkezendő napokban.

Először is, új fényképezőgép költözött hozzánk, mivel az előző, nyolc éves öreg masinánk váratlanul kilehelte a lelkét. Kíváncsi vagyok, hogy a képek mennyire lesznek jobb minőségűek – még nem sikerült kipróbálnom –, de remélhetőleg Ti is látni fogjátok a különbséget. :)

A másik dolog, hogy holnap Párommal elutazunk néhány napra – az úti célt majd az aktuális bejegyzésből tudhatjátok meg, a képek alapján nagyon szép hely várja, hogy felfedezzük –, és úgy tervezem, hogy rengeteg fotót fogok készíteni. Remélem az idő kegyes lesz hozzánk – legalább egy kicsit kompenzáljon minket a burjánzó zöldség hiánya miatt –, és az új fényképezővel hamar egy hullámhosszra kerülünk.

Vannak kész és félkész alkotások is, melyek arra várnak, hogy megörökítsem őket, de eddig ugye nem volt gép, és éppen elöntöttek a házik, ráadásul nappali fényben sokat voltam házon kívül. :)

Az aktuális ok, amiért pedig megszületett a bejegyzés, az egy igen örömteli hír: hullócsillag házi novella pályázatán a dobogó legtetejére sikerült felkúsznia a művemnek. Erre eddig még nem volt példa, így azt hiszem mondanom sem kell, hogy mennyire örülök. A novellát pedig mégsem hagyhatom ki, ezért egy kis javítást követően, bemásoltam ide. (Teljes szövegért katt a további bejegyzések gombra.)

Ha tudták volna…

Írta: Tóth Fanni/Piroseper

Alberta Mendezt majd szétvetette a boldogság. Felnézett a frissen vásárolt, Szellemháznak csúfolt öreg épületre, melyet egészen apró korában szemelt ki magának. Mindenki meggondolatlanságnak nevezte tettét, de a lány megmakacsolta magát, és csak azért is meg akarta mutatni, hogy egy normális otthont tud varázsolni ebből a koszfészekből. Mostanra sikerült annyi pénzt összespórolnia, hogy ne kelljen hitelt felvennie a ház megvásárlásához és felújításához. A deszkákon már rég megkopott a fehér festék, az alagsorban egerek és ki tudja milyen kártevők tanyáztak, több helyen is beázott a mennyezet, mégis úgy érezte, hogy itt kell élnie. Nem akart addig beköltözni, amíg nem lesz teljesen kész a ház, de a körülmények másképpen alakultak. Öccse családjánál nem maradhatott tovább, így is tovább vette igénybe a vendégszeretetüket, mint ahogy illett volna. Albérletet pedig nem akart kivenni, sem egy lepukkant motelben meghúzni magát. Végül is pár hétig kibírja egy padlón fekvő matracon. Csak néhány mosolyt kellett a költöztetőkre villantania, és azok behordták a dobozokat. Minden a lehető legjobban alakult. Vidáman felszökellt a lépcsőn, és amikor belépett az ajtón, megbotlott a küszöbben.

Fabio Fernandez elhatározta, hogy pihenőnapot vesz ki. Úgy érezte, ha aznap hozzá kell érnie bármilyen dróthoz, rosszul lesz. A bajt jobb megelőzni, ezért mindenkinek érdeke, hogy kipihenje a felgyülemlett stresszt. Öt percenként a konyhában függő, sajt alakú órára pillantott; várta, hogy elmúljon kilenc óra. Addig is, a reggeli napilapban próbált elmerülni. Bosszankodott, hogy kutyája gusztustalan nyálfoltot hagyott a vezércikk legérdekesebb részénél. A vékony papír átázott, és átütött a másik oldalon lévő írás, teljesen olvashatatlanná téve néhány sort. Forró teát kortyolgatott, és néha elköhögte magát, hogy tüdejét felkészítse a nagy alakításra. Amikor eljött a kitűzött idő, megbízója számát tárcsázta. Alberta, egy közös ismerősükön keresztül találta meg a villanyszerelőt. A nő néhány csörgetés után felvette, és kedvesen szólt a telefonba. Amint Fabio meghallotta a hangot, minden erejét beleadva köhögőrohamot imitált. Annyira jól sikerült, hogy egy pillanatra tényleg úgy érezte, hogy kiköpi a tüdejét. Amikor végre lélegzethez jutott, sóhajtozott egy sort, majd beleszólt a telefonba. A lehető legbágyadtabb hangon elmesélte, hogy micsoda szörnyű betegség terítette le az éjszaka, és így sajnos nem tud aznap egyetlen konnektort sem kicserélni. Alberta nagyon megértő volt, úgy tűnt mintha a jókedvét ez a kellemetlenség sem tudná elvenni. Megegyeztek egy új időpontban, Fabio mentegetőzött még egy kicsit, majd sűrű bocsánatkérések közepette elbúcsúzott és azt hazudta, hogy elmegy aludni. Az elnémult telefont ledobta maga mellé a konyhapultra, és az újságban megkereste a mozimellékletet. Gondolatban megveregette a vállát a nagyszerű alakításáért.

Alberta lemondós napnak keresztelte el azt a bizonyos keddet. Nem csak a villanyszerelő halasztotta el az aznapi munkát, hanem a barátnője is beadta a kulcsot. Juanat még sosem látta ennyire szerelmesnek. Úgy tervezték, hogy némafilm estét tartanak, muffint sütnek, és bort isznak, de az a Raul előállt egy romantikus vacsorameghívással, Juana pedig nem tudott ellenállni a lehetőségnek. Alberta nem akarta lelombozni barátnője jókedvét, amúgy is rájárt a rúd férfitéren. A csajos estét áttették egy másik napra, de ez nem változtatott azon, hogy itt ragadt a romos házban. Néhány percig elveszetten álldogált a millió doboz között, nem igazán tudta eldönteni, hogy hol kezdje a kipakolást. A csendet egér kaparászás törte meg, ezért ez hamar megoldotta a dilemmát. Emlékezett, hogy valahol látott egy telefonkönyvet a házban, így annak kutatására indult. A konyhában kezdte, egyesével kihúzkodta a fiókokat és nyitogatta a szekrényajtókat. Végül az előszobában talált rá, néhány cipő alatt. Véletlenszerűen felütötte, majd tudatosan rágcsálóirtó hirdetést kezdett el keresni. De az összes olyan oldalt, amelyen valami érdemlegeset találhatott volna, korábban már kitépte, amikor a téli csizmáit tömködte. Felegyenesedett, csípőre vágta a kezét, és homlokráncolva méregette a doboztömeget, de fogalma sem volt, melyikben lehetnek azok a csizmák. Aztán legyintett, egy éjszakát végül is kibír, van néhány egércsapdája, majd holnap délután megnézi Juana telefonkönyvét.

Benita Rodrigez csak kora délután jutott el oda, hogy letudja a napi futás adagját. Olcsó sportcipője minden lépésnél csikorgott a járdán, rózsaszín plüssmelegítője rátapadt az izzadságtól. Reggel hallotta a szomszédasszonytól, hogy valaki beköltözött a Szellemházba, ezért arrafelé vette az irányt, hátha meglátja az új lakót. Lassított amikor elérte az omladozó épületet, és szerencséjére a közösség legújabb tagja, éppen akkor bukkant fel az ajtóban. A nő elmosolyodott és Benita felé intett, aki pedig két levegővétel között visszaintegetett neki. Már az utca végén tartott, amikor eszébe jutott, hogy a nőt akár meghívhatná az aznap esti összejövetelre. Megállt és nyújtani kezdett, hogy végiggondolja ezt a lehetőséget. Éjszaka mindenki náluk lesz, kivéve a távolságtartó Harriséket. Az új lakó így egy csapásra megismerhetné az egész szomszédságot. Lesz latin zene és tánc, talán hajnalig abba sem hagyják a mulatságot. De aztán mégis elvetette az ötletet, mert úgy érezte nagy szemétség lenne belökni őt a mély vízbe. Majd szép lassan megismeri a környéket, a helyében Benita is jobban örült volna ennek a megoldásnak. Elhatározta, hogy másnap, amint sikerül felkelnie, átjön hivatalosan is bemutatkozni. Abbahagyta a nyújtást, és hazafelé indult, hogy a futástól felfrissülve nekiálljon az előkészületek maradékának.

Mire lement a nap, a kaparászás az őrületbe kergette Albertát. Olyan hangosan hallgatta a tévét, hogy az elnyomta a szörnyű hangzavart, de így nem tudott elaludni. Némi hánykolódás után kikapcsolta a készüléket, de akkor újra a rágcsálók zajongása kúszott a fülébe. Felült a matracon és a kezébe temette az arcát. Valamelyik dobozban volt füldugója, de elképzelni sem tudta melyikben. Ekkor eszébe jutott az altató. Mezítláb átcsattogott a nappaliba. Mivel emlékezett rá, hol van a gyógyszeres doboz, még a félhomályban is azonnal megtalálta. A műanyag tégelyből kivett egy szemet, és víz nélkül lenyelte. Miután újra ágyba került, a zajok halk zümmögéssé szelídültek, majd az álom magával rántotta a sötétségbe.

Konio, az egér, sosem volt tisztában létezésének mibenlétével. Icipici világát – mely helyileg a Szellemház területére korlátozódott –, a szagok és a hangok uralták. Ösztöneinek engedelmeskedve nap nap után élelem után kutatott, mindig a többiek nyomát követve. Nem volt egy eszes egyed, társai éppen csak megtűrték maguk között. Azon a végzetes éjszakán mégis ő volt az egyetlen aki elkerülte a csapdákat. Senki se higgye, hogy egerünk váratlanul megtáltosodott, egyszerűen csak nem jutott neki egérfogó. A többiek sipítozva rohangáltak a tenyérnyi ketrecükben. Koniora is átragadt az idegességük, ő is eszeveszett száguldásba kezdett. A sötétben nem látott annyira jól mint világosban, de csöppnyi agyában felrémlett egy útirány. Szinte vakon nyargalt a kartondobozok tövében, még egy selyemsálon is megcsúszott, de társai sivítása egyre távolabb űzte őt. Az oly jól ismert, falba rágott lyukon át érkezett meg az egész házat behálózó folyosórendszerbe. A szobába legalább beszűrődött valamennyi fény, de a falak közötti résben teljes sötétség fogadta. Ismerve egerünk szellemi képességeit, nem túl meglepő, hogy az egyik elágazásnál rossz döntést hozott. Véletlenül egy félreeső járatba rohant, és beakadt egy zsinórgombolyagba. Többször is nekifutott, de nem jutott át rajta. Rágási inger kúszott az állkapcsába, fogait csattogtatva nekilátott az akadály megszüntetésének. Könnyedén átjutott az elöregedett műanyagon, a fémdrót pedig szinte magától tört. A vég egyetlen pillanat alatt érkezett el. Az irdatlan fájdalom csontig hatolt, és összehúzta a pirinyó izmokat. Konio úgy halt meg, hogy az égvilágon senkit nem érdekelt.

Roger Harris, aznap éjszaka is felkelt hólyagjának feszítő érzetére. Félálomban kikászálódott az ágyból, és észre sem vette, hogy a feleségéről lerántotta a takarót. A falat tapogatva kibotorkált a mellékhelyiségbe, és csukott szemmel végezte a dolgát. Szemhéján fény tört át. Először nem tulajdonított nagy jelentőséget a világosságnak, hiszen az utcai lámpák minden egyes éjjel sárgás színűre varázsolták a fehér falakat. Amikor kezet mosott, valami szokatlanra lett figyelmes. A tükörben cikáztak a fények. Az első gondolatára – amely egy esetleges ufó támadás volt –, az egész testében adrenalin áradt szét. Egy földönkívüliekről szóló dokumentumfilmre aludt el, így emberünket nem is hibáztathatjuk a kósza ötletért. A heves szívdobogás segített kitisztítani az elméjét. Felállt a vécé lehajtott ülőkéjére, és kibámult a kicsi fürdőszobai ablakon. A Szellemház lángolt. A tűz látványától elfordította a fejét, mintha attól félt volna, hogy az üvegen keresztül megégeti. Az ablak résein beszivárgott a füst. Aztán eszébe jutott a nő, aki aznap költözött be az épületbe. Nagy igyekezetében, a telefon felé menet, majdnem elvágódott a fényesre polírozott padlón.

Nando Sanchez szervezetében, az alkoholszint jóval magasabb volt a normálisnál. A kocsma bezárását követően, valahogy haza kellett jutnia, így beült brummogó Chevyjébe, és lassan kigördült az útra. Jó sofőrnek tartotta magát, akinek pár korsó sör egyáltalán nem árthat meg. A biztonság kedvéért elhatározta, hogy lassan megy, ráadásul ilyenkor már amúgy is alig van forgalom, néhány utcát ki fog bírni. Annyira pedig tényleg nem volt részeg, hogy egyszerre több útjelző táblát is lásson. Erősen kapaszkodott a kormányba, és minden eltompult idegszálával az útra koncentrált. Az egyetlen nagy kereszteződést kellett túlélnie, utána már szinte otthon is lesz. Hirtelen vijjogásra lett figyelmes, és azonnal a műszerfalon heverő mobiljára nézett. Nem volt biztos a hang forrásában, ezért utána nyúlt, hogy közelebbről is megnézze. A telefon kicsúszott a kezéből, utánakapott, de a mobil a kocsi padlójára zuhant. Nando hangosan átkozódott egy sort. Úgy ítélte meg, hogy a sárgán villogó közlekedési lámpa még elég messze van, egyetlen autót sem látott közeledni, a telefonja pedig nem akarta abbahagyni a csörgést, ezért az utóbbit részesítette előnyben. Lehajolt érte, de a lábánál sötét volt, így tapogatózott az egyre hangosabban rikoltó készülékért. Egy pillanatra megmerevedett a felismeréstől. A rémület elöntötte minden porcikáját. Amikor felkapta a fejét, és újra kinézett a szélvédőn, rájött, hogy menthetetlenül a kereszteződésbe gurult. Lassú reakcióidővel rátaposott a fékre, de a semmiből előbukkanó hatalmas krómszörnyeteg oldalról telibe találta a vezetőülést. Nando elvesztette az eszméletét, majd az életét is.

Alberta Mendez füstmérgezésben halt meg. A mentősök szerint, ha az első tűzoltókocsi időben kiért volna, megmenthették volna. A nő öccse teljesen összeomlott, amikor a kiérkező rendőröktől meghallotta a hírt. A villanyszerelő Fabio Fernandezt teljesen lesújtotta Alberta halála, és megfogadta, hogy innentől kezdve sokkal komolyabban fogja venni a munkáját. Juana elájult, amikor közölték vele barátnője halálhírét. Szakított Raullal, majd idegösszeomlást kapott, és a következő néhány hónapot a pszichiátrián töltötte. Benita Rodrigez – hallva a közösség új tagjának elvesztését –, elhatározta, hogy attól a pillanattól kezdve, mindig az első gondolatát fogja megvalósítani. Futás közben a belső sugallata ellen cselekedett, és büntetésként élete végéig együtt kell élnie egy nő tragikus halálával.

Az eset mindig emlékeztetni fogja arra, hogy a döntések mennyire befolyásolják az emberi sorsokat.

2011-02-18T18:11:00.002+01:00

Inspiráció: Lajkó Félix

Sokan mondják, hogy nem lennének képesek zene nélkül élni. Nos, én nem tartozom közéjük. ( Ha már itt tartunk: papír és ceruza nélkül... na abba bele sem szeretnék gondolni. :) )

Lajkó Félix zenéjébe Kwandera blogján botlottam: egészen pontosan erről a számról van szó. Nagyon megtetszett, Páromat is nyaggattam vele egy sort, végül ő is megszerette. :) Lajkó Fábrys interjúját látva még egy fokkal nőtt a "rajongásunk".

A telkes kiruccanásoknál újra és újra ezen dallamok töltötték be a kis parasztházat. Még akkor is, amikor hihetetlenül finom – szomszéd városkában beszerzett – pizzát majszoltunk a tornácon, miközben az erdős dombokat bámultuk az egyre hűvösebbre forduló időben. Néhány zeneszámhoz, vagy épp albumokhoz párosulnak érzések, emlékek. Lajkó Félixhez, nekem egyértelműen a telek kötődik. :)

No, de nem csak nosztalgiázni akartam, hanem egy kicsit frissebb esemény miatt hoztam fel a témát. Még karácsonyra, kaptunk két jegyet a Valentin-napi Lajkó koncertre. :) Így hát kiöltöztünk, elgurultunk a Müpába, és beültünk a helyünkre. Amikor eljött az idő, a fények elsötétültek, Lajkó Félix határozottan kilépdelt a színpad közepére, majd se szó se beszéd belekezdett az első számba. :) Nagyon tetszett, hogy minden számnál, más és más rikító színpárokat vetítettek az előadóra (és a kísérőjére). A koncert két órán át tartott, az utolsó fél órában négyszer hívta vissza a dörgő tapsvihar, de a zenész egyszer sem szólalt meg egész idő alatt (az interjúból kiindulva, valahogy rávallt ez a dolog). A videón is jól látszódik, hogy Lajkó mennyire átadja magát a zenének: a néha egészen szenvedőnek tűnő arcát, még távolabbról is ki tudtuk venni. Egyébként egy-egy gyorsabb ütemű szám után, csomókban lógott a vonóról az elszakadt lószőr. Nem tudom, hogy ez mennyire számít szokatlan dolognak, ha valaki tudja, örülnék ha megosztaná velem. :) Mindenesetre szuper élményben volt részünk, remélem egyszer láthatom majd citerázni is!

Mindenkinek csak ajánlani tudom a koncertjeit! :)

2011-02-12T13:02:00.001+01:00

Részletek és Aranyvackor

Újabb két részletet mutatok. Egyszerre három párna készül. :) Kettő tűzési fázisban van, a harmadik is nemsokára ott lesz. :) Az első kép sarkában látható méhecskés anyag az új kedvencem.

Egy újabb hír, hogy Mazsuval továbbjutottunk az Aranyvackor pályázat második fordulójába. :) Már ezért a tényért megérte nevezni. :) Hétfőtől elkezdődik az utolsó szorgalmi időszakom, azt hiszem mondanom sem kell, hogy ez mivel jár. :)

Szép hétvégét mindenkinek!

2011-02-06T10:16:00.002+01:00

A szappan győzött

A tegnapi nap nem hozta azt a végeredményt, amit még reggel reméltünk. Úgy indultunk neki a kirándulásnak, hogy fahamuból és zsírból készült mosószappanokkal – és persze pipereszappanokkal – térünk haza.

Felszerelkeztünk védőkesztyűkkel és szemüvegekkel, de rajtam végül csak egy kötény kötött ki. Az alábbi képeken az első lépéseket láthatjátok. Úgy terveztem dokumentálom a folyamatot, de aztán nem jöttek össze a dolgok. A mosószappan egy üstben készült, kinn a kertben. Pár órás főzés után is sár állagot tudtunk csak elérni, mintha egy elszúrt bájital lett volna a Harry Potter könyvekből. A pipereszappanok sem jutottak sokkal messzebb, formába került ugyan a főzet, de megegyeztünk abban, hogy már az elején elrontottunk valamit. Akitől a fortélyokat ellestük volna, nem volt jelen, de remélem, ami késik, nem múlik. :)

A nap azonban nem volt teljesen kudarcra ítélve. Talán már itt a blogban is említettem, hogy nem vagyok konyhatündér. A vélt okokat hosszan is ecsetelhetném, de most egyszerűen annyival elintézem, hogy ilyen vagyok és kész. Húgom a napokban már másodjára sütött itthon kenyeret, és nagy sikert aratott vele. Jó itthon készült kenyeret enni, tudom mi van benne és nem utolsó sorban jobban is esik mint a bolti. :) Tegnap délután azonban én is beszálltam, és kenyér mellett, kalács tésztát is gyúrtunk. Hihetetlenül egyszerű az egész recept, nagyon hamar megvan, a fonás pedig kimondottan szuper volt. A fonott, cukrozott kalácsok kemencében sültek, és finom foszlósak lettek. :)

Ami azt illeti, kedvet kaptam a kalács sütéshez, az otthoniak nagy örömére. )

2011-02-01T14:27:00.005+01:00

Részlet és különdíj

Erőt vettem magamon, és a sok olvasás mellé, hímzést is beiktattam. Jól tettem, már nagyon rég nem volt fonal és tű a kezemben. :) Most egy pici részletet láthattok. Csillagpárna készül majd belőle, a szükséges darabokat már kiszabtam, így csak varrnom kell.

A háttérben egy másik projekt is fut, természetesen párna, de itt a blogon még nem találkozhattatok ezzel a típussal. :)

Egy másik, örömteli hír, hogy Bells pályázatán – régebben már belinkeltem a történetem –, különdíjat kaptam. Ezúton is nagyon köszönöm! Két bejegyzéssel ezelőtt, már írtam a bloggal kapcsolatos dilemmámról. Úgy döntöttem, túllépek a problémázáson, és egy-egy történetet felteszek ide is, annak ellenére, hogy nem mese, vagy éppen nem boldog a végkifejlet.

A további bejegyzések gombra kattintva, olvasható a novella.

Zabolátlanul

Írta: Tóth Fanni/Piroseper

Marion izzadt tenyere folyton lecsúszott a kormánykerékről. Igyekezett szabályosan lélegezni, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy eszét vesztve sikoltozni kezdjen. Űzött tekintete minden ötödik másodpercben a visszapillantó tükörre siklott. Egy fekete BMW követte őt. Már otthon sejtette, hogy figyelik, ezért autóba pattant, hogy bátyjánál keressen menedéket. Átkozta a napot, amikor vörös Porschet vásárolt magának. Nem is értette, hogy lehetett ennyire felelőtlen, biztos nem volt magánál, amikor aláírta az adásvételi szerződést. Képtelen volt belekezdeni a nyugtató légzőgyakorlatba. Könnyek homályosították el a látását, és tátogva próbálta leküzdeni az előtörő pánikrohamot. Felcsavarta a légkondit, és hangosra állította a rádiót, hogy a félelemről elterelje a figyelmét. Kiverte a hideg veríték, és igyekezett az útra koncentrálni. A forgalom csekély volt, így annyira gyorsan száguldott, amennyire csak mert. A BMW is felvette az ütemet: akár lassított akár gyorsított, a fekete jármű a nyomában maradt. A nő nem bírta tovább, és kitört belőle a zokogás.

– Gavin, nem hiszem el, hogy ez a csaj már megint lassít! – Jackson idegesen markolta a kormányt és szemrehányóan barátjára nézett. – így késni fogunk a kerti partiról. Márpedig Eva utálja a pontatlanságot.

– Én az ecetes salátáját utálom. – Gavin nagyot húzott a dobozos söréből. – Ez a Porsche egy álom. És vörös. Láttál már vörös Porschet? Ha vörös, akkor Ferrari, nem? Megőrülök az európai kocsikért. Inkább késsünk, de még pár percig, hadd gyönyörködjek ebben a karosszériában.

Jackson fújtatott egyet, és füstölögve hátradőlt az ülésen. Persze a légkondinak is pont aznap reggel kellett lerobbannia. Az ablakokat teljesen letekerték, de a szellő nem sokat javított a hőségen. Érezte, ahogy az izzadság a tarkójáról a pólója alá csorog. Más napon, magasról tett volna rá, hogy Gavin mit akar. Már rég megelőzte volna azt a Porschet, a béna sofőrjével együtt, Gavin pedig tapadhatott volna a hátsó ablakra, amíg el nem tűnik az álomkocsija. Azonban barátjának két nap múlva újra egyenruhát kell húznia, és bevonulnia a seregbe. Próbálta elhessegetni a gondolatot, hogy esetleg most látják egymást utoljára, nem akart szentimentálissá válni. Úgy döntött, hajlandó a melegben főni még pár percet, hogy meglegyen Gavin boldogsága. Nagy sóhajjal igyekezett elfogadni, hogy az Evaval töltött vad éjszaka esélye rohamosan csökken.

Maggie először nem akart hinni a szemének. Nem, nem álmodta, hogy éppen egy guruló kocsi bal első ülésén terpeszkedik, és vezet. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy nem tud vezetni. Valami rock szám üvöltött fülsüketítő hangerővel a rádióban. Az adrenalin már dolgozott a szervezetében, ezért gyorsan reagált: találomra rátaposott az egyik pedálra. A motor felbőgött, mire a nő pánikszerűen lenyomta a másikat. Majdnem lefejelte a kormányt az erős fékezéstől, de volt annyi lélekjelenléte, hogy szaggatottan lépkedjen tovább a pedálon. Lefordult a padkára és még ott is folytatta a műveletet, mire sikerült megállnia. Egy türelmetlen csapással elhallgattatta a lejátszót. A hirtelen beállt csendet csak saját zihálása törte meg. Belekapaszkodott a kilincsbe, kitárta az ajtót, és nagy nehezen felkászálódott az alacsony ülőhelyéről. Lába megrogyott, amikor teljes súlyával ránehezedett. Még mindig nagy kortyokban nyelte a levegőt, amihez egy adag por is keveredett. A kocsit megnézte egy kicsit tüzetesebben, és összeszorított szájjal vette tudomásul, hogy sejtése beigazolódott: ez az a piros Porsche, amit gyakran látott parkolni a ház előtt. A további gondolatmenetet egy leálló fekete BMW vágta el. Az anyósülésről kiugrott egy férfi és gyors léptekkel közeledett. Arcán enyhe ijedtség látszódott, dobozos sörét pedig úgy szorongatta, mintha az élete múlna rajta.

– Jól van? – kiáltotta már távolról.

Maggie bólintott. A másik férfi, majd szétpukkant a haragtól. Becsapta a kocsi ajtaját, és tornádóként indult meg a Porsche felé.

– Hölgyem? Magának teljesen elment az esze? Majdnem belementem a nyomorult sportkocsijába! A biztosításom az egekbe szökött volna.

A nő védekezőn felemelte a kezét és hátralépett.

– Rosszul lettem, elnézést a felfordulásért. Örülök, hogy nem esett bajuk.

Remélte, hogy a két férfi ijedtségnek és nem hazugságnak tudják be a remegő hangját.

– Hívjunk mentőt? – kérdezte a kedvesebb.

– Nem szükséges – tiltakozott Maggie magabiztosan. – Nincs egy telefonjuk véletlenül?

A két férfi összenézett, végül a haragos kelletlenül előhúzott egy apró készüléket a zsebéből. Maggie reszkető kézzel vette át, és máris tárcsázta bátyja telefonszámát. Arrébb sétált az autótól és a két idegentől. Egy álmos férfihang nyögött bele a telefonban.

– Marshall, azt hiszem elloptam egy kocsit – suttogta pánikkal teli hangon Maggie.

A vonal másik végén csend állt be.

– Marion? – dadogta testvére bizonytalanul, immár éberebben. Maggie összevonta a szemöldökét.

–Milyen Marionról hadoválsz itt nekem? Maggie vagyok az Isten szerelmére! És azt hiszem, álmomban elkötöttem egy autót.

Marshall megköszörülte a torkát.

– Egy piros Porschet?

Maggie megdöbbent.

– Igen. Honnan tudod?

Marshall először nem felelt.

– Tudod mit? Várj meg ott ahol vagy. Ne mozdulj és ne csinálj semmit.

A nő bólintott, de rájött, hogy ezt testvére nem hallhatja. Körülnézett és felolvasta egy közeli tábla tájékoztató feliaratait. Amikor megfordult, elég furcsa látvány fogadta. A sörös egészen zavarbaejtő áhítattal vizsgálta a Porschet. Maggie visszaszolgáltatta a mogorva mobilját.

– Köszönöm a segítségüket, és még egyszer elnézést kérek a kellemetlenségért.

– Visszaül a volán mögé? – kérdezte a kedvesebb, de le sem vette a szemét a járműről.

– Dehogy! Megvárom a bátyámat.

– Akkor minden jót! – kiáltotta a söfőr és olyan hévvel ragadta meg a másik férfit, hogy annak kilöttyent az itala. A nő utánuk intett, és a kocsinak dőlve feszült várakozásba kezdett.

Marylout elvakította a szemébe sütő nap. Megdöbbenve konstatálta, hogy az út szélén áll, és a saját kocsija mellett pózol, mint valami fizetett prostituált. Bevágta magát az autóba, lenyitotta a kesztyűtartót, és az orrára biggyesztette a dizájner napszemüvegét. Elfordította a kulcsot, a motor pedig feldorombolt. A nő imádta ezt a hangot. Teljes erővel rátaposott a gázra, és nagy porfelhőt kavarva elstartolt a padkáról. Elégedetten mosolygott a kihalt út láttán, és őrült módjára gyorsított. Bekapcsolta a rádiót, és kedvenc metál együttese vad hörgésbe kezdett. Nem élvezhette sokáig a száguldást. Az egyik kanyar végén, majdnem belement egy fekete BMW-be. Csak gyors reflexeinek köszönhette, hogy nem történt tragédia. Az ijedtséget hangos káromkodás folyammal vezette le. Péppé verte volna a béna sofőrt, ha csak a legkisebb karcolás is esik imádott Porscheján. Gyorsított, hogy megelőzze a csotrogányt. Lehúzta az ablakot és bemutatott a két tátott szájú baromnak, mielőtt elviharzott volna bátyja villája felé.

2011-01-28T17:25:00.006+01:00

Én és a farmernégyzetek

Már készítettem ehhez hasonló párnákat karácsonyra. Ez a két darab azonban az enyém lesz. Kivételesen nincs rajtuk hímzés. Órákon át szeleteltem a kis négyzeteket nadrágokból, illetve egy plüss pulcsi is áldozatul esett. Nagyon jó végigsimítani a puha darabokon.:)

A gombot csak azért fényképeztem le, mert a Mamámé volt, és annak ellenére, hogy mindössze kék, műanyag gombokról beszélünk, nekem sokat jelentenek. Egyébként ekkora huzatokat, még nem is varrtam, 40x40 cm-esek. :) A párnatöltet régóta állt a szekrényemben, még a kanapémhoz kaptam őket, de aztán meguntam az eredeti huzatot. Most végre megtalálták a helyüket. Újrafelhasznált anyagok, két régen elraktározott párna és némi idő. Ennél több sem kell. :)

2011-01-27T13:07:00.002+01:00

Mindenféle

Először is, túl vagyok az utolsó vizsgámon is, már csak egy jegyre várok, de biztosan állíthatom, hogy teljesítettem az ötödik félévet is. :) Most két és fél hét szabadság áll előttem, amit talán nem is így kellene felfognom, mert akkor garantáltan nem haladok a szakdolgozatommal. Egy hónappal kitolták a leadás határidejét, de nem szeretnék kényelmesen hátradőlni. (Bár, a nyomasztó határidők az igazán erős ösztönzők.)

Tegnap befejeztem egy párnát, ma végzek a testvérével, és holnap megmutatom őket. :) Tervek – mint mindig – vannak más téren is természetesen. A képen, bizony gombolyagokat láthattok, amiket elnyűtt pólókból hasogattam.

Régóta szemeztem ezzel az alapanyaggal, azt hiszem Zelnicénél láttam először, aztán nem olyan régen Helen inspirációs Fb oldalán akadtam egy műfüves tutorialra, ami megadta a végső löketet. Elsősorban rongyszőnyeget szeretnék horgolni – Esthi lelkesen mutatja az alapokat, én pedig igyekszem elsajátítani amit csak lehet. Lassanként beszámolok majd a haladásomról – úgy tervezem legalábbis.

Egy ideje foglalkoztat a kérdés, ezért gondoltam megkérdezlek Titeket. Ismertek olvasóklubbokat? A kereső nem igazán dobott ki jó találatokat. Elég sokat olvasok, és sokszor kíváncsi lennék, hogy másokból milyen gondolatokat váltanak ki az adott regények. Persze véleményező blogokból rengeteget lehet találni, de az nem ugyanaz. :)

Egy másik gondolatsor pedig a blogom felépítésére vonatkozik. Sok területen próbálkoztam az elmúlt időkben, legtöbbször végeredményeket vagy félkész munkákat mutattam, esetleg gondolatok, és inspirációs bejegyzések is szerepeltek, de az írást, mint jelenleg egyre dominánsabbá váló ágat tudatosan próbáltam minimálisra szorítani.

Azon töprengtem, hogy létrehozok egy csak ezen témának szentelt, különálló blogot. De két blog nagyobb felelősség, az egyik, a másik rovására mehet. Nem feltétlenül jó, ha van két ritkán frissülő oldalam, egy gyakrabban frissülő helyett. A szakdolgozatom kapcsán is foglalkozom könyvkiadással, ráadásul sokszor találkozom érdekességekkel (például az előző, olvasásról szóló bejegyzés), amikkel kapcsolatban kíváncsi lennék a gondolataitokra. Azt is tudom, hogy a rendszeres olvasók feliratkozási motivációja is nagyban eltér. Ezen kívül, most sem öntelek el Titeket bejegyzések tömkelegével, ráadásul, minden ami itt szerepel, az én vagyok. Valamilyen módon minden pirosepres. :)

A jelenlegi állás szerint, az egy blog fenntartása felé dől a mérleg. :)

2011-01-13T12:10:00.005+01:00

Az olvasásról

Az alábbi képpel a Partvonal kiadó Fb oldalán találkoztam, és azonnal megtetszett. :) Egy olasz kiadó olvasást népszerűsítő reklámjáról van szó. Az angol mondat jelentése "az olvasás ellenállást jelent", igazán figyelemfelkeltő. A rajz is nagyon alátámasztja a feliratot, számomra telitalálat. Ha itthon ennyire kreatív megoldásokat is alkalmaznának, akkor biztosan eljutna a tudatomig a kiadó üzenete, és annyira felkeltené a kíváncsiságomat, hogy otthon biztosan utánanéznék. Tehát adnék nekik egy esélyt. :)

A kommentek között voltak érdekes észrevételek. Szerintem a kiadóra azért nem figyel fel az olvasó, mert a képaláírásban olvashattuk, hogy olaszhonbeliről van szó, innen kezdve lényegtelen. Mások, a kiadott könyvek irodalmi minőségét sem tartották közömbösnek. Szerintem maga a gondolat a fontos ( az ellenállás szón is lehet finomítani). A képi kivitelezést bőven át lehetne formálni, és akár szórakoztató irodalmat forgalmazó kiadó arculatához idomítani. (már most lennének ötleteim :D)

Manapság konkrét könyveket reklámoznak metróplakátokon (én legalábbis főleg ott találkozom velük), egy ilyen újszerű kampány azonban hatásosabb lehetne a szokatlansága miatt. Ha nyitnék kiadót, biztosan így kezdenék hozzá a népszerűsítéshez. :)

Mindez azért került fel ide, mert kíváncsi vagyok, hogy számotokra mit jelent az olvasás. Külvilággal szembeni ellenállást? Esetleg a szürke hétköznapokból való kilépést/menekülést, vagy egyszerű kikapcsolódást? :) A lehetőségek száma egészen nagy. :) A kérdés, kinek mi a motivációja? :)

2011-01-10T09:00:00.002+01:00

Inspiráció: Papír

Mindig is tetszettek a fehér papírból, pici eszközökkel kivágott, leheletfinom művek. Ha beírjuk a keresőbe/youtube-ra például azt, hogy paper cutting art sculptures, elöntenek minket a találatok. Nem is győzünk válogatni a linkek közül, a felugró képeket pedig órákon át lehet böngészni, majd újra és újra összeszedni a döbbenettől leeső állunkat. Így muszáj volt egy rövidke bejegyzést szentelnem ennek a művészeti ágnak.

A Gyermekkönyvszerzők és Illusztrátorok Egyesületének információs blogján láttam először egy Moleskine-s videót – nevezetesen ezt –, mely a fent látható eredeti reklám készítését mutatja be. Ez a reklám valami elképesztő meló lehetett, én nagyon szeretem az ilyesmit, remélem Nektek is tetszeni fog (a kedvenc részem, amikor a csajszi fut. :)). Szóval nézzétek, nézzétek!

A videótól megjött a kedvem további oldalak utáni böngészéshez. (mondanom sem kell, hogy körülbelül éjfélt ütött az óra, és éppen az egyik beadandóm írása közben hirtelen nagyon vágytam rá, hogy papír szobrokat bámuljak...) Így akadtam erre a bejegyzésre, ahol elvileg száz művet megnézhettek. A művészek neve alá belinkelték a honlapjukat is, így aki beleszeret egy-egy képcsokorba, tovább nézelődhet. Aztán ráakadtam a Paper forest blogra, ahol további papírcsodákat, beszámolókat és letölthető anyagokat találhattok. (Kedvencem a nyomtatható és 3D formába hajtogatható jetis naptár.)

Akik régebb óta követik ezt a blogot, tudják, hogy a rajzolós korszakom kezdetekor élénken érdeklődtem a magyar BookArt-os kezdeményezés iránt, mely nagy erővel elindult, majd sajnos azzal a lendülettel el is tűnt a süllyesztőben. Mindenesetre a kezdeményezés blogján született néhány bejegyzés szintén papír furcsaságokról. Itt eléritek.

Jó böngészést! :)

2011-01-08T09:36:00.000+01:00

"Érdekes" patchwork táska

Ezen táskát egy másik bejegyzésre tartogattam, ahol félresiklott kreálmányokat mutogattam volna. Azonban az elméletben megszületett post másik modelljét végérvényesen vállalhatatlannak minősítettem. Így muszáj lesz beérnetek ennyivel. :)

Nos, igen. A színek borzalmasak. Elismerem, a mű megszületését követően az egymás mellé keveredő anyagok színkombinációja nem mindig fest jól. Pedig a nagy anyagdarabok, tényleg tetszettek együtt.

Az előző patchwork tanfolyam egyik óráján kezdtem el ezt a táskát (tananyag: szabadon szabott négyzetek). Egyébként bőven van potenciál ebben a technikában, nagyon jó érzés kézbe venni a végeredményt. Ha sikerül a színeket egy pillanatra elfelejteni, akkor láthatjátok, hogy írtó nagy munkám van benne.

Minden egyes különálló anyagdarabkát körbetűztem, és sok-sok percen át kötögettem a cérnákat. Hihetetlen, de jött a késztetés, hogy befejezzem ezt a varrományt, annak ellenére, hogy a színválasztással utólag nem voltam elégedett. Még zseb is került a bélésre.

Funkcióját tekintve, jelenleg a félkész munkáim halmozódnak benne (legalább kihasználom a nagy helyet). Egyébként strandra ideális lenne, de hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy ezt az esztétikai élményt önző módon megtartom magamnak. :)

2011-01-02T13:30:00.002+01:00

Első bejegyzés

Nos, 2011-et írunk. Holnap lesz egy éve, hogy az első bejegyzésem felkerült erre a blogra. :)

Egy álmatlan éjszakát követően határoztam el, hogy új blogot indítok és komolyabban veszem a varrást. Célként tűztem ki, hogy nyárra már viszonylag folyamatosan írjak postokat, rákényszerülve, hogy igenis szánjak időt a kreativitásra.

Egy másik cél a wampon való karácsonyi megjelenés volt, de ezt az év közepe felé átütemeztem. Ahhoz, hogy a stand másik oldalán állhassak, kell még egy nagy lépés. Ha készen állok rá, megteszem, addig is marad az álmodozás. (Bár ha azt vesszük, közvetve teljesült a wamp, hiszen Toritextilt elkísértem az egyik alkalomra. Láthattam, milyen is a vásározás a másik oldalról, ezúton is köszönöm a lehetőséget Viki.)

Jelenleg az okoz örömöt, hogy meg tudom valósítani a saját terveimet, nem kell nagy mennyiségben varrnom vagy rajzolnom. Ha már itt tartunk, számomra is érdekes fordulatként elkezdtem rajzolgatni, amit szintén nagyon élvezek.

(A fotó nélküli bejegyzéseket nem igazán kedvelem, így most egy girbegurba betűs képet mutatok. Ezen feliratot is az előző bejegyzésben linkelt egyik kártyácska ihlette. 2010-ben ez volt az utolsó kép amit festettem. )

A harmadik, egyben egyre dominánsabbá váló kreatív ág az írás lett. Alapvetően nem ezért hoztam létre a blogot, és próbálom nem ennek a tevékenységnek alárendelni az oldalt, de nem tudom megállni, hogy ne linkeljek be novellákat, vagy tegyek fel olyan szövegeket, amelyek nem lógnak ki nagyon a megszokott stílusból. Egyszerűen szeretek történeteket fabrikálni, így nem hagyhatom abba. Csinálni kell és kész! :)

Februártól kezdődik az utolsó félévem az egyetemen, előttem áll egy szakdolgozat, nyelvvizsga, államvizsga és vélhetően egy felvételi. Rengeteg dolog, ha azt vesszük, hogy mennyi minden mást is szeretnék csinálni a tanulás mellett. Ekkor még nem is beszéltem Páromról, családról, barátokról. Azt hiszem amit meg kell tanulnom az az időbeosztás.

Saját tapasztalat alapján, a tág határidejű célkitűzések működhetnek, azonban semmi ilyesmi nem jutott eszembe az előző év utolsó vagy a mostani első napján. Ehelyett most fogadalmat tettem, miszerint minden nap (alapvetően ébredés után), írok legalább fél órát. Számos történet zsong a fejemben, némelyiktől csak akkor szabadulhatok ha végre gépre kerülnek, ráadásul a fejlődés egyik kulcsa a sok gyakorlás. Napi fél óra pedig igazán nem sok. Majd egy év múlva beszámolok, hogy sikerült betartani. :)

Várlak Titeket 2011-ben is!

2010-12-30T19:02:00.004+01:00

Karácsony után

Több mint két hete nem adtam hírt magamról, így nagyon itt volt az ideje egy bejegyzésnek. A Karácsony nagyon hamar eltelt, általában hiányérzetem támad a két ünnep között. Olyan sokat készülünk Szentestére, ajándékokat vadászunk vagy készítünk, sütünk-főzünk, takarítunk és várunk. Aztán vége van, pedig még bele sem jöttünk igazán.

Hoztam néhány képet a kézműves ajándékaimról. Az első képen két kis organzából készült kitűző látható. Megint csak bátorítani tudok mindenkit, hogy próbálja ki. :) (Íme a régebbi bejegyzés az elsőkről.)

A két párna maradék farmer anyagokból készült. A kis pöttyök mind-mind franciacsomók, rengeteg időbe telt a hímzésük. A párnák egyébként itthon maradnak, úgy tervezem, hogy varrok nagyobb huzatot is, ha lesz időm. Zacskószámra állnak a szobámban a jobb sorsra váró farmernadrágok. :)

A kép még keretre vár, de ami késik, nem múlik. :) A szövegből azt hiszem nyilvánvaló, hogy kié lett. Az ihlet itt talált rám. Amikor megláttam azokat a kis kártyácskákat, késztetést éreztem, hogy betűket rajzoljak. Tervezem, hogy néhány másik feliratot is megvalósítok.

Mivel be szoktam linkelni a novelláimat, ezért most sem hagyom ki. Itt találtok egy keserédes karácsonyi történetet, itt pedig egy másikat, aminek semmi köze a Karácsonyhoz és a jókedvhez. :)

Úgy tervezem, hogy az évben még egyszer jelentkezem. Ha ez nem jönne össze, akkor megragadom az alkalmat, hogy minden látogatómnak nagyon boldog és sikerekben gazdag új évet kívánjak!

2010-12-15T20:17:00.003+01:00

Könyvborítók

Egy megrendelés kapcsán, öt könyvre készítettem borítókat. Az öt regényt nem nehéz beazonosítani, hiszen most címeket hímeztem minták helyett. A plusz egy borító – ami felkerült a meskára –, hasonló stílusban készült mint az olasz szerzőpáros műcímeivel ellátott varrományok.

A két színesnél indiai hatás elérése volt a cél (először még arany cérna is szóba került, de aztán lemondtam róla szerencsére.). Amikor elkészültem velük, teljesen beleszerettem ebbe a színkavalkádba. Elismerem első látásra furcsa lehet a párosítás, sőt egyenesen vad, de élőben sokkal szebbek a színek mint a képen. Megszerettem őket, jobban mint a három visszafogottat.

Karácsony előtt még két párna vár befejezésre, illetve hatalmas halmokban áll itthon a nyers karton. :) Olvasni szeretnék (szépirodalmat. nem tudom mi történt :)), írni, varrni és rajzolni. Tanulni nem, de muszáj! :)

2010-12-09T10:50:00.002+01:00

Vacsora Maggie Stiefvaterrel

A név láttán most biztosan néhányan értetlenül összevonják a szemöldöküket, mások pedig lázas gondolkodásba kezdenek, hogy hol is hallottak már az írónőről. Ez a bejegyzés a harmadik csoportnak szól, akik tudják, hogy Maggie a Shiver és a Linger című könyvek szerzője.

Akik valamennyire követik a Könyvmolyképző Kiadóval kapcsolatos történéseket, azok biztosan értesültek Maggie Budapestre érkezéséről. Nekem is felkeltette a kíváncsiságomat az esemény, így más dolgom sem volt, mint elmenni. (Tegnap túléltem a prezentációt :))

A helyszínen kisorsoltak három lelkes embert egy vacsorára, és az egyikük én voltam (Hát, alapvetően visszafogott jelzővel lehet engem illetni, de amikor megtudtam, hogy "kiválasztott" lettem, vigyorogtam mint a vadalma). :) Így esett, hogy összesen kilencen, Maggie és a férje, négy olvasó – közöttük én – és három kedves személy a kiadótól leült vacsorázni az Abszintban. Körülbelül három órát töltöttünk el csevegéssel. Alább pontokba szedtem néhány érdekességet amik elhangzottak.:)

Először is, az írónő előszeretettel hagy el képeslapokat, melyekre néhány pozitív gondolatot ír, egy idegennek címezve. Megkérdeztem, hogy Pesten hol hagyott el ilyet, mert én nagyon szeretném megtalálni, mire ő azt válaszolta, hogy sehol a rossz idő miatt. Aztán némi kutakodás után előhalászott egy megmaradt darabot a táskája mélyéről és nekem adta. :) (egy este alatt már másodjára nem jutottam szóhoz a vad vigyorgástól... nagyon nem jellemző rám...)
Amerikában megszokott, hogy a szerzők besétálnak könyvesboltokba és dedikálják a polcokon sorakozó könyveiket. A témánál elhangzott kedvenc anekdotám szerint, egy nő aláírta a Jane Austen könyveket, mert őt is Jane Austennek hívták. :)
Az asztali dekoráció részét képezte két kis tálkában trónoló kövirózsa. :) Maggienek és a férjének is nagyon tetszettek, többször szóba kerültek az este folyamán, mert nem tudtuk az angol megfelelőjét a növénynek. Maggie meg is kóstolta... talán ez a mozzanat írja le leginkább, hogy mennyire is bolondos a nő. (de jó értelemben :))
Washington DC-ben nem ritka a reggeli négy órás ücsörgés a dugóban. Egy élmény lehet. :)
Közlekedésen kívül szó esett oktatásról – a magyarról és az amerikairól egyaránt –, könyvkiadásról, e-könyvekről, ügynökökről, családról és múltról.
Maggie tejjel itta a teáját, és mint kiderült, mindig így issza.
A 14. századi skót történelemből diplomázott, és részt vett irathamisításos kurzuson is. :) (Az aláírását is akkor fejlesztette ki.)
Angliában egy író-olvasó találkozón a felolvasást követően, az első hozzászóló szupernek találta Maggie akcentusát. Olaszországban pedig csak nagyon nehezen tudta megértetni egy könyvesbolti eladóval, hogy ő a Shiver szerzője és dedikálni szeretné a könyveit, nem pedig angolnyelvű kiadást keres belőle.
Amikor iskolába járt, mindig bandákat alapított. Tud gitározni. :)
Maggie megállapította, hogy az amerikaiak sokkal érzékenyebbek, mert többen sírtak a Shiveren, mint a magyarok. ( a dedikáltatók nagy részétől megkérdezte, hogy sírtunk-e)
Nem kedveli a Lingert követő harmadik könyvének, a Forever borítójának a színét.
Felmerült a kérdés, hogy mint író szerelmes-e a saját karakterébe, Sambe. Azt mondta Sambe sokat tett magából, illetve a testvéréből, és nem az esete. :)

Mindent egybevetve, egy nagyon közvetlen, jókedvű és vicces embert ismerhettem meg Maggie személyében. :) Nagyon jól éreztem magam, nagy élmény volt a találkozás és az egész este. :)

Ezúton is köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a lehetőséget, és Fortunának a közbenjárást.

2010-12-05T15:47:00.004+01:00

Mesemese

Nos, mostanság teljesen lefoglal az iskola. Elöntöttek a beadandók, a kiselőadások, és akkor szó sem esett az egyéb házikról. A kreatív dolgokkal lassabban haladok, most könyvborítók vannak soron. Természetesen megmutatom őket amint kész lesznek. :)

De, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül, hoztam mára egy mesét. Az Aranyvackor pályázatra készült, de amikor nem találtam illusztrátort hozzá, írtam egy másikat (végül az alábbi mesét is elvállalták volna, de az új történet lett a befutó nálam is és a rajzolónál is). Azonban nagyon megkedveltem Hubát, ezért nem bújkálhatott tovább a számítógépem egyik eldugott mappájában.

Fogadjátok szeretettel!

(Az első bekezdés elolvasása után, katt a "További bejegyzések" gombra. Még nem találtam meg, hol tudnám ezt a szöveget simán csak "Továbbra" változtatni :))

Az álmodozó holdhal meséje

Írta: Tóth Fanni/Piroseper

Huba, a terebélyes holdhal, megbabonázva bámulta az éjszakai eget a nyílt tenger kellős közepén. A víz felszínéhez közel, lassan ringott előre-hátra, mégis képtelen volt álomra szenderülni. A sejtelmesen világító égitest titkát szerette volna megfejteni. Nem fért a fejébe, hogyan kerülhetett az égre egy magafajta, oda ahol egy csepp víz sincs. Ráadásul a Hold még repülni is tudott, hiszen minden éjszaka utat tört magának a csillagok között. Néha egyáltalán nem mutatkozott, máskor pedig csak a fél arcát mutatta, de Huba sejtette, hogy az óriási korong sosem tűnt el teljesen. Azt kívánta, bárcsak helyet cserélhetne vele és ő nézhetne le minden élőlényre aki csak él földön és vízben.

Helga volt a legbölcsebb és legöregebb élőlény akit a fiatal holdhal ismert, így nem is volt kérdés, hogy vele kell beszélnie. A meglett asszonyság hosszú kort megélt már, sok mindent látott. Vagy háromszor akkora méretűre nőtt, mint Huba, bőre vastag páncéllá erősödött, többé nem kellett tartania a cápák falánkságától, sem a fókák játékos kedvétől. Egyik nap, együtt indultak ebédelni a közelben húzódó medúza mezőre. Helga megfontoltan úszott előre, a nagyobb jószágokat célba véve. Huba erőlködve tartotta a sebességet, és időnként ő is becserkészett egy-egy kisebb, áttetsző példányt. Miközben falatoztak, Huba a lelkesedéstől kifulladva mesélt az égen világító holdkorongról, és a vágyáról, hogy egyszer ő is fentről nézhessen le a világra, és láthassa még azt a bizonyos szárazföldet is, ahová sohasem tehette ki az uszonyát.

Helga végighallgatta társát, és rövid töprengés után lassan beszélni kezdett.

– Tudod fiacskám, nem Te vagy az egyedüli, akit elbűvölt a holdkorong. Már az őseink is keresték a hasonlóságunk gyökerét. Szeretnéd tudni, hogy mire jutottak?

Huba izgatottan bólintott, az asszonyság pedig elégedetten felkuncogott.

– Azt mondják, mi vagyunk a Hold könnycseppjei – jelentette ki ünnepélyesen és gyorsan bekapott két arra járó szerencsétlen medúzát.

Huba nem számított erre a válaszra. Fiatal volt ugyan, de már nem hitt a mesékben. Helga elszomorodott fajtársa kételkedése láttán.

– Sejtettem, hogy nem lesz elég neked ez a magyarázat. A mai fiatalok már semmi jelentőséget nem tulajdonítanak a hosszú idők alatt kialakult legendáknak. Pedig a te korodban én megelégedtem ezzel a válasszal. Sőt, nekem még most is megfelel.

Huba továbbra is hallgatott, mire Helga felcsattant.

– Erre a hasonlóságra nincs épkézláb válasz! Jól jegyezd meg, hogy egyetlen holdhal sem képes víz nélkül életben maradni.

Huba szomorúan folytatta a táplálkozást. Ha még a legbölcsebb élőlény sem ismeri a Hold titkát, akkor ugyan ki tudhatná azt?

Huba nem beszélt többet az álmáról. Éjszakánként továbbra is az eget leste, de nappal ugyanazt csinálta amit a többiek: órákon át napozott vagy medúzát lakmározott, illetve a többi holdhallal mulatta az időt. Meglepő módon, hősünk legjobb barátja egy delfin volt, akit Delmárnak hívtak. Barátságuk nehezen indult, mivel Delmár sokat csúfolódott a holdhal lomhaságán, de végül mégis megkedvelték egymást. A delfinnek egész álló nap be sem állt a szája, minden egyes tengeri pletykát meg akart osztani barátjával. Aznap éppen egy pórul járt holdhalon köszörülte a nyelvét, nevezetesen a bolondos Henriken, akit kikosarazott Polli, az elegáns pörölycápa hölgy. Huba ismerte a fickót. Henrik örökké rímekbe szedte a mondandóját, és saját költeményeivel szórakoztatta a versre éhes közönségét. Polli valószínűleg a tánc vagy az ének szerelmese lehetett. De Delmár már egészen máshol járt, és izgatottság fogta el egy hatalmas árnyék láttán.

Huba először nem értette, hogy miért nem süt rá a nap. Egy darab felhő sem szállt az égen, márpedig más nem takarhatta el előle a fényt. Végül észrevette a monumentális testet, amely már távolról árnyékot vetett rá. Felidézte a szót, amit Delmár használt ezekre a félig levegőn úszó járművekre: hajó. A delfin boldogan fickándozott a hajótest mellett, Huba pedig óvatosan közelebb úszott, hogy a saját szemével is láthassa ezt a furcsa lényt. Semmi élő nem volt benne, Delmár állítása szerint az élőlények, azok a bizonyos emberek a fedélzeten járkáltak, de Huba nem tudta kivenni őket a vízfelszín alól. A delfin szinte eszét vesztve ugrálta a duplaszaltókat, mintha el akarta volna bűvölni azokat az embereket. Huba hamar elvesztette az érdeklődését, és komótosan tova úszott a napfényes vízekre.

Azt mondják, a holdhalak sokat alszanak. A nap önti rájuk a meleget, a sós víz pedig könnyen álomba ringatja őket. Huba is inkább nappal szundikált, mindig együtt egy kisebb csoporttal. Még árthattak neki a cápák, ezért nem volt ajánlatos egyedül pihennie. Álmában szárnyakat növesztett, akárcsak a sirályok. Boldogan szelte át az eget, az ismeretlen szárazföld felé közeledve. Éppen a nagy pillanat előtt riadt fel és a legrosszabb rémálma vette kezdetét. Nem kapott levegőt, kopoltyújából kifolyt az összes víz. Testén erős rángások futottak végig, ahogy próbálta kiszabadítani magát a húsába vájó, egyre inkább rácsavarodó hálóból. Látta, hogy távolodik a vízfelszíntől, és rettegett, hogy soha többé nem merülhet el az éltető vízben. Később nehezen tudta felidézni ezeket a pillanatokat. Emlékezete kitörölte az első néhány napot. Egy nem túl mély medencébe tették. A fények megváltoztak, minden világosabb és sárgásabb színt öltött, a puszta levegőn pedig két lábon járó szörnyek mászkáltak. Rádöbbent, hogy az emberek ragadták ki a tengerből. Miközben elkeseredetten rótta a köröket a sekély medencében, Delmár rémmeséi ötlöttek fel benne újra és újra, miszerint a tengeri élőlények sokszor az emberek hasában végzik életüket.

Besötétedett, a titokzatos Hold teljes pompájában nézett le rá. Úgy tűnt mintha aznap éjjel lassabban gördülne a fényes csillagok között, talán hogy minél többet fürödhessen a fiatal holdhal csodálatában. Huba tudta, hogy szorítja az idő, halkan rimánkodott, hogy az égitest megkönyörüljön rajta és vonja magához. De nem történt meg a csoda. Huba soha többé nem látta a Holdat!

Egy nagyon furcsa helyen találta magát, amikor magához tért. Megintcsak memóriája segítette át a zavaros pillanatokon amikor a sekély medencéből kiemelték, és sok megpróbáltatás után egy újabba tették. A víznek itt egy kicsit furcsa íze volt, sok fényforrás világított az égen, és sok más apró élőlény is úszkált körülötte. A medence egyik falán átlátott. Ahogy lassan körbejárt és óvatosan szemmel tartotta azt az oldalt, embereket látott elsétálni a furcsa fal előtt. Voltak közöttük egészen picik is, de mindannyian kíváncsian lestek be a zárt világba. A fiatal holdhal volt a legnagyobb élőlény az akvárium lakói között. Lassan megtanulta a nevüket, de képtelen volt felvenni az ütemet a hadaró beszédükkel. A nagyobb és színesebb halak kevélyen úszkáltak körbe, a többiekről tudomást sem véve. Márk, a különc muréna pedig mindig csak a fejét dugta ki az egyik sziklatömb alól. A köveken terpeszkedő korallokkal azonban szót lehetett érteni. Egy égő piros színű egyed, bizonyos Karola igazán kedvesen fogadta Hubát. Amikor a hölgy nem beszélt, vidáman dudorászott és a dallamra lengette ezernyi apró polipkarját.

– Karola, kérlek ne érts félre! – kezdett bele mondandójába hősünk, több napi gondolkodás után. – De ugyan miért énekelsz, nap nap után, amikor itt kell senyvednünk ebben az akváriumban. Nem mondom, a koszt megfelelő, a társaság sem utolsó, de mégis be vagyunk ide szorítva, talán az életünk végéig. Nem járhatjuk többé a végtelen tengert, nem találkozhatunk a fajtársainkkal, és az itteni lézengésen kívül nem csinálhatunk semmi mást.

– Ó, kedves barátom, én boldog vagyok itt – duruzsolta a korall. – Igaz, a víz egy csöppet furcsa, a szórakoztatás pedig egyhangú, de itt nyugodtan terjeszkedhetek, amíg csak tart a szikla. Nem háborog a tenger, és nem zargat semmi más sem.

Huba csak ingatta a fejét. Belátta, hogy Karola nem volt az az úszós típus, csak ücsörgött a kőhalmon, és a mesterséges fényben sütkérezett. A kis korall azonban nem hagyta annyiban a dolgot.

– Huba barátom, mégis mi hiányzik neked a leginkább?

A holdhalnak nem is kellett gondolkodnia a válaszon. Minden egyes nap csak azok jártak a fejében, akiket kénytelen volt hátrahagyni.

– A fajtársaim, és a legjobb barátom Delmár, a delfin. Ő volt a legnagyobb mesélő akit csak ismertem. Persze a nap is hiányzik, de leginkább a Holdat hiányolom.

– Holdat? – Szólt közbe egy apró halacska, a Huba köré tömörült tömegből. – Mi az a Hold?

– Ti nem ismeritek a Holdat? – kérdezte megrökönyödve a holdhal, és először feledkezett meg arról, hogy önmagát sajnálja. A kis színes halak összenéztek, és sorban megrázták az apró fejüket. A kevély társaság is közelebb merészkedett hallgatózni, de úgy tettek, mintha a legkevésbé sem érdekelné őket a párbeszéd.

– Mi már akváriumban születtünk, sosem jártunk a külvilágban. – folytatta a szószóló bohóchal, nevezetesen Boga, mire egyetértő moraj futott végig a kis csoporton.

– Ó, a Hold az egy fényesen világító korong, mely szinte minden éjszaka megjelenik az égen – magyarázta merengve Huba. – Egy vándor, aki csak mosolyog az egész világra.

Boga az egyik lámpára meresztette apró halszemét, mire Huba megrázta magát.

– A Hold hatalmas, és messze száll az égen. Csak…

– Olyan nagy mint Te? – kérdezte Boga kíváncsian, a holdhalba fojtva a szót.

– Nem, dehogy – tiltakozott Huba, és lázasan törte a fejét, miként írhatná le a legmegfelelőbben a régen látott égi jelenséget.

– De igen! – kiáltott fel Karola izgatottan. – Huba, ússz a felszínre és csinálj úgy, mintha napoznál! Ti pedig húzodjatok minél közelebb az akvárium fenekéhez. Úgy, ni!

Hősünk és a kis halak, sőt még a nagyobbak is tették, amit Karola javasolt nekik. Huba ráfeküdt a vízre, a felszínhez közel, mintha csak otthon, a nyílt tengeren lett volna. Becsukta a szemét, hogy jobban felidézhesse az érzést.

– Pontosan ilyen a Hold! – kiáltott fel Márk a muréna, aki egészen kimerészkedett rejtekhelyéről és látattni engedte hosszú, szürke testét.

– Igen, igazad van! – sipította Karola, és hangtalanul összecsapta apró csápjait.

Huba kinyitotta a szemét és az ámulat minden rossz érzését elsöpörte. Az akvárium összes lakója őt nézte, egy részük félre fordított testtel fogadta be a látványt, mások kíváncsian méregették. Az üvegfalon túl is minden emberi szem rá szegeződött. A holdhal minden egyes sejtjében öröm áradt szét. Mostmár tudta, hogy a titokzatos égitest mit élhetett át éjszakánként. Minden vizi és szárazföldi lény az ezüstösen csillogó Hubára emelte a tekintetét, aki pedig boldogan mosolyogva nézett le saját kis zárt világára.

2010-11-28T09:00:00.008+01:00

Képek, csak képek

Viszonylag rég jelentkeztem. :( Az alábbi képek már egy ideje arra várnak, hogy felkerülhessenek blogra és a meskára.

Ugye emlékeztek a Pék utcás szettre, amit kisorsoltam? Már akkor említettem, hogy egyszerre két szett készült. Már ideje volt, hogy ezt a bizonyos testvér összeállítást is lássátok. Szemfülesek észrevehetik a különbségeket, de a házak alapötlete ugyanaz maradt. :)

A kalapokról... Azt hiszem mondanom sem kell, hogy az egyik tehetségkutató műsor bámulása közben jött az ötlet. :) Igen, szombatonként fél szemmel X-faktort szoktam nézni. Tudom, van aki egyáltalán nem kedveli ezt a műfajt, mások pedig a végletekig lelkesednek érte. Az összeesküvés elméletekről pedig ne beszéljünk... :) Ti, hogy álltok a témához?

2010-11-20T09:20:00.001+01:00

Zátonyra futott bárkák

Nagyon megszerettem ezt a képet. Ezekben a hajókban van potenciál.

Meskán találtok további részleteket. :)

2010-11-17T09:00:00.002+01:00

Pici képek

Na igen, ez volt most az utolsó kicsi keret párom. :) Tudom, egyszer már volt utolsó, de most ezek tényleg az utolsó darabok, amikhez jelenleg hozzáférhetek. :) Remélem rám találnak majd ezek a minik a jövőben. :) További képek a meskán.

Képeket még mutogatok a napokban. :) Elöntött az iskolai elfoglaltság, inkább nem is részletezem a helyzetet...

2010-11-14T09:00:00.002+01:00

Szélkerekek

Íme a párna, ami már fenn is van meskán. Tanfolyamon tanultam ezt a bizonyos táncoló négyzetek technikát. Lehet már befolyásoltalak benneteket, a címmel, de én csak szélkerekeket látok a mintában. :) Hímzés sem maradhatott el, felhők és ballonok kerültek a szélső sávra.

Megszerettem! Van egy elkezdett párja is ennek a darabnak, de nem tudom, hogy be lesz-e fejezve. (Valamiért tompább színekkel töltötte fel a blogger a képet. Ez furcsa, eddig még nem tapasztaltam, vagy nem vettem észre. :S)

2010-11-12T22:17:00.002+01:00

Eredményhirdetés és interjú

Végre elérkezett a várva várt pillanat! :) Köszönöm, hogy ennyien jelentkeztetek! Nem is húzom tovább az időt, a nyertes a hetvenedik hozzászóló lett. (Akik kétszer is írtak bejegyzést, azoknak az egyiket önkényesen kitöröltem, hogy az esélyek azonosak legyenek. :))

A biztonság kedvéért oda és vissza is végigszámoltuk, a hetvenedik pedig nem más, mint Julcsi!!! Gratulálok! Kérlek írj nekem egy mailt! :) Senki ne csüggedjen, ígérem lesz még egy játék karácsony előtt. :) Részletekről írok hamarosan!

Az interjú, pedig meskás interjú. Én is sorra kerültem, ha van kedvetek olvassátok el. Részben ebből az apropóból, egy kicsit feltöltöttem/töltögetem a boltot. Olyan varromány is polcra került, amit még nem mutattam itt a blogon. Természetesen párnáról van szó, hétvégén írok róla hosszabban. :)

2010-11-09T09:33:00.003+01:00

Párna Pál a deli huszár, vagy bajuszos Brokkoli asszonyság...

Amikor megláttam az Alkotásaim Facebook oldalon ezt a Girard párnát, úgy éreztem muszáj kipróbálnom. Mint láthatjátok az én színeim egy kicsit magyarosak lettek, azonban már az eredeti párnán is gondjaim támadtak a nem meghatározásával. Nekem először asszonyság volt bajusszal, aztán pedig huszár lett... Hát, mindenki döntse el maga. :)

Ez az első ilyen kerek típusú párnám, ette a tömőanyagot mint a fene és még elférne benne egy kevés. Nekem tetszik, ez a darab bizony az enyém marad (éjszakánként ufó üzemmódba lép, a zöld orcák hatalmas szemekké változnak :)). Így eldőlt a sorsa a rózsaszínes-lilás-ballonos párnának: megy majd meskára. Lassanként elkezdek töltögetni, itthon halmozódik pár dolog, amiknek a shopban lenne a helyük.

Ne feledjétek, hogy az őszi játék határideje ma éjfélkor lejár! (A sorsolás még a héten megesik, de nem tudom pontosan mikor... :S)

2010-11-07T09:00:00.002+01:00

Táblák

Csak azért mutatom meg, mert rengeteg időt töltöttem a betűk festésével. Anyunak készítettem őket és egy apró pékboltba kerülnek majd.

A feliratok is pont olyan szabálytalanok, mint a rajzaim. Sajnos az apróságok utáni kényszeremet kénytelen voltam visszatartani, azaz csak nagyon korlátozottan került fel néhány padocska és lámpás. :) Azért tetszik így is, anyu pedig elégedett. Azt hiszem, ez a lényeg! :)

2010-11-05T17:14:00.006+01:00

Párna, párna, megint párna

Még a telkes kiruccanás során kezdtem el, de csak ma sikerült teljesen befejeznem. Ilyen típust még sosem készítettem, azaz még itt a blogon nem láthattátok. (Az más kérdés, hogy van még két rokon félkész állapotban, és másik kettő célegyenesben. :))

Türkiz, lila, fehér, vaj, len... és pöttyös, meg persze hímzett felhők. Csupa pirosepres jellemző (legalábbis én annak érzem). :)

Az elkövetkezendőkben két könyvborító vár rám, illetve rengeteg üres karton halmozódik itthon, melyek rajzok után sóhajtoznak. Ezek a tervek kreatív vonalon; minden egyéb időben pedig közgazdaságtan....

2010-11-03T09:00:00.004+01:00

Körteházak

Egy újabb kép szett. :) Nem túl nagyok, mindössze 7x9 cm-esek. A körtéket valószínűleg nem kukacok lakják. Szegénykék nem boldogulnának az ajtókkal és az ablakokkal...

Sajnos a keretek nem ugyanolyanok, de a képek mégis összeillenek. :) Mégiscsak egy fán lógnak azok a körték. Szörnyű, ha ilyen ütemben mutogatom a dolgokat hamar elfogynak – egészen pontosan holnap. (Van két célegyenesben lévő párnahuzatom... alig várom, hogy lássátok őket :)) Egyébként nyakamon egy zh, és a szakdoga réme is a fejem felett lebeg. Mégis, másra sem vágyom, csakhogy írjak, rajzoljak vagy varrjak. :)

2010-11-02T09:08:00.003+01:00

Én és a nemezelés

A nemezelésről nem voltak jó emlékeim. Azaz csak annyi maradt meg, hogy rettenetesen viszketett a tenyerem a szappanos technikától. Egy kicsit féltem is belevágni, de végül szuper lett a kimenetel. :) Golyókat gyúrni a legkönnyebb, jó is, hogy ezzel próbálkoztunk. (Kivételesen segítőtársaim is akadtak a műveletben. :))

Ó, nagyon is tisztában vagyok vele, hogy a nemez makk nem egy új találmány. Az Etsy-n rengeteg van, sőt, még én is birtoklok egyet, a Viktarttól nyert nyakláncomon. De valahogy muszáj volt kipróbálnom. :) Kupacsokért mentünk arra a bizonyos erdei sétára, egy nagy halommal gyűjtöttünk, mint utóbb kiderült egy kullancs is csatlakozott hozzánk.

De a lényeg lényege, hogy végre nekem is vannak ilyen nemez terméseim. Egy marék levendulával együtt, apró üvegbe teszem majd őket és kedves díszei lesznek a szobámnak. :)

Azt mondanom sem kell, hogy a kesztyűmókusok teljesen megvadultak... :)

2010-11-01T08:06:00.003+01:00

Halloween után

Először is, teljesen megdöbbentem tegnap, hogy ennyi érdeklődő akadt a játékomra. Huszonnégy óra alatt több mint hetven jelentkező? Egészen elképesztő szám! Köszönöm Nektek!

Tegnap nagy tökfaragás volt nálunk, de még ép formában sikerült lefényképeznem az alapanyagot. A legkisebb az dísztök, és nagyon odakívánkozott a nagyobbakhoz. De megúszta egyetlen vágás nélkül. :)

Freya tegnap kihirdette a novellapályázatos eredményeket, ahol rövidke művem, holtversenyben harmadik helyen végzett. Itt olvashatjátok az írásom, az archívumban pedig megtaláljátok az összes történetet.

Igyekszem a héten gyakran jelentkezni, bár holnaptól iskola van...
Játék Katbonál!!!

2010-10-31T09:01:00.004+01:00

Őszi játék

Egy ideje terveztem ezt a kis akciót, a héten végre el tudtam készíteni a nyeremény képszettet. Az ok, amiért játékot hirdetek, Ti vagytok kedves olvasóim. :) Már kétszázan tértek vissza rendszeresen a bejegyzéseimhez, és több mint kétszázan csatlakoztatok a pirosepres Facebook oldalhoz. Emellett, már több mint száz postot írtam, szóval csupa-csupa kerek szám. :)

Köszönöm Nektek, hogy érdeklődtök, nélkületek biztosan szürkébbek lennének a napjaim!:)

Családi vonatkozása van ennek a nagyrészt új, pékárus vonalnak. A B.S. betűk Bakery Street-et rövidítenek és Pék(ség) utcát jelentenek. Párhuzamosan két B.S. szett készült, a második alternatívája az elsőnek, és majd egyszer felkerül a meskára. A három kép 10x15-ös keretbe illik, és szerintem nagyon jó helyük lenne egy konyhában. :)

Na de vissza a feltételekhez:

Hagyj egy kommentet ennél a bejegyzésnél, november 9. éjfélig.

Kérlek, említsd meg a blogodban vagy facebook oldaladon a játékot.

A határidőt követő napokban sorsolok egy szerencsés nyertest,

akihez odavándorol majd az egész szett.

Íme a kenyérház, a szárazföldi muffinház, és a piteház: :)

Remélem van kedvetek játszani! :)

(Akinek nincs blogos adatlapja, hagyjon valamilyen elérhetőséget is, vagy kommenteljen Facebook-on is, hogy össze tudjak párosítani mindenkit. Köszönöm!)

2010-10-29T09:00:00.001+02:00

Írásról és árazásról

Először egy kis magyarázatot fűznék a képhez. Nem akartam, hogy a bejegyzés fénykép nélkül maradjon, így elkezdtem kutakodni a mai fotók között, és ezen az alapvetően elszúrt darabon akadt meg a szemem. (A piteház részlet ízelítőnek tekinthető a napokban kezdődő őszi játékomból. ) Végül ráírtam a képre egy számomra érdekes gondolatot, amit bővebben kifejtek majd az elkövetkezendőkben. (Imádok fényképekre írogatni, ez valami belső kényszer lehet – Grapes már csak tudja.) A kötött zokni pedig... hát igen, baromi hideg volt az erkélyen.

(szabad fordításban: Nem mindig tartozol a saját célpiacodba. A vásárlód hajlandó többet fizetni egy olyan termékért, amit egy művész alkotott. Ne mindenki számára elfogadhatóan alakítsd az áraidat, hanem kifejezetten nekik. )

Etsy hírlevélben volt egy érdekes cikk az árazásról, gondoltam megosztom veletek, hiszen mostanában kisebb port kavart ez a téma is (aki lemaradt volna, ide kattintson). Az angol cikkben más aspektust fogott meg a szerző, sőt azt is elismerem, hogy talán nem is illik teljesen a magyar viszonyok közé, de attól még nagyon érdekesnek találom. :)

A cikk szerzője szerint az alábbi formulát használva érdemes árakat kalkulálni:

költségek (munka+anyag) x 2=nagykereskedelmi ár

nagykereskedelmi ár x 2= kiskereskedelmi ár

Leesett az állam, amikor megláttam ezt az ötletet, hiszen valljuk be, messze nem ehhez vagyunk hozzászokva árazás terén. De úgy tűnik, nyugaton azért nagyjából megfogadhatják ezt a szabályt. Érdekes nem? :) Más lélekemelő gondolatok is szerepelnek a cikkben, érdemes végigböngészni.

Végül elérkeztünk az írás témakörhöz. Hallottatok már erről a programról? A NaNoWriMo-ról van szó, ami a Nemzetközi Regényíró Hónap angol megfelelőjének a rövidítése. :) A lényeg, hogy november 1 és 31 között egy 50 000 szavas művet kell megírni. Ha másfeles sorközt hagyunk, naponta körülbelül négy oldal írást jelent ez a szám. Rettentő nagy mennyiségről beszélünk. A program célja az, hogy az írók be is fejezzék a műveiket (elfogadva, hogy ilyen tempó mellett elég csapnivaló első kéziratok születnek), és ne vesszenek el a szerkesztési fázisban, amit oly sokan (pl én) előrébb hoznak a kelleténél. Természetesen mindez közösségi segítséggel megy, ami talán jobban ösztönzi az embert a befejezésre. Jó bulinak tűnik, bár tisztában vagyok vele, hogy esélyem sincs a győzelemre, de az emberkék nagyon kedvesnek tűnnek. A díj az a mámoros érzés, hogy sikerült befejezned az irományod, senki ne számítson "igazi" nyereményre. Szóval aki kedvet érez ilyen kihíváshoz, csatlakozzon a magyar csoporthoz.

2010-10-26T16:22:00.004+02:00

Színház és lézerharc

A cím első fele az alábbi képre vonatkozik. Megrendelésre készült, és ha minden jól megy egy színházi rendezőé lesz. :) Nagyon izgalmas! :)

A pici ragyás tököket is muszáj volt megörökítenem, valószínűleg még többször láthatjátok majd őket, vagy a közeli rokonaikat. :) Elvileg sokáig elállnak, de még nincs tapasztalatom a dísztök tartásban.

Nem terveztem, hogy írok majd a lézerharcról, de egyszerűen muszáj, mert annyira szuper élmény volt. Nem is igazán illik bele a téma a blog békés sémájába, úgyhogy a pacifisták ne is olvassák tovább. :) Szerintem paintballról már mindenki hallott, amikor is színes golyókkal lövöldöznek egymásra a résztvevők. Na itt is lövöldözés megy, de nem golyókkal, hanem lézerrel. De senki ne olyan lézerfényt képzeljen el, amitől meg lehet vakulni, egyáltalán nem erről van szó. A sisakokban és a fegyverben elrejtett szenzorok érzékelik a találatot, tehát egyáltalán nem fájdalmas dolog, mint a paintballnál – amitől részben ez a félelem tartott távol eddig. Itt sötétben, UV fény mellett megy a játék, fényvisszaverő csíkok árulkodnak a személyek hollétéről, illetve a csapatokról. Nagy hangerővel bömböl a zene, amiről ugye tudjuk, hogy adrenalin fokozó hatása van. A feladat persze egyszerű: minél több találatot kell bevinni, és minél kevesebbet elszenvedni. Két órát voltunk, ez négy kör játékra volt elég (egy körben harminc élete van egy embernek, és addig tart a játék, amíg egy csapat összes tagja el nem hullik.) Nincs értelme titkolnom, de a kondim igen ramaty amióta otthagytam az atlétikát, így mire lejárt az időnk annyira elfáradtam, mint egy nehezebb edzés után (de az a jóleső fizikai fáradtság), most pedig igen erős izomlázam van. A részvétel nem volt túl drága, részben emiatt is mentem el. Nagyon-nagyon jól éreztem magam, és nem csak én, hanem a csapat minden tagja azt kérdezgette, hogy mikor megyünk el újra. Az egész beszámolóból azt akartam kihozni, hogy aki szerette volna kipróbálni ezt a típusú csapatjátékot, de a paintball annyira nem volt szimpatikus, menjen lézerharcolni. :)

Játék Punkyjazznél! :)

2010-10-20T16:15:00.002+02:00

Párna

No, akkor megmutatom ezt a nagyon sok ideje elkezdett, majd egy időre félretett és a napokban befejezett csillagpárnát.

Igen, elég színes anyagokat válogattam össze, és pöttyöset természetesen. A hímzésen most szerepel először dupla ballon, franciacsomókkal és sárga felhőkkel. A hátulja egyszínű törtfehér, lilás gombokkal. Még nem tudom mi legyen a sorsa, túlságosan is megszerettem ezt a darabot. :)

2010-10-19T10:35:00.001+02:00

Picit nagyobb képecskék

Mivel az utolsó két bejegyzésben párnákról volt szó, ezért nem akartam a harmadikat is arról írni. :) Szerencsére most tudok mást is mutatni.

Még ennél a bejegyzésnél panaszkodtam, hogy elfogytak azok a bizonyos pici képkeretek. Hihetetlen szerencsével, a telken találtunk egy kis zacskóra valót. :) Így van a képen láthatóval együtt három pár mini képkeretem. Nagyon úgy néz ki, hogy ezzel az utolsó lehetséges forrást is kimerítettem. :( (Ötlet valaki?) Ez a két darab, 7x5 cm-es. Repülő hajót még nem rajzoltam, de nagyon lelkesít a dolog. :)

A háttérben, pedig láthattok egy részletet a párnából. Igen, elég bohókás színű lett, de teljesen odavagyok érte. Természetesen majd mutatom egészben is. :)

2010-10-11T12:00:00.003+02:00

Testvér párnák

Azt hiszem nem túl megszokott, hogy ennyi képet mutassak, de ez most egy kivételes eset. :) Mint láthatjátok, a három párna ugyanolyan anyagokból készült. A cél egy szett készítése volt, így háromféle kombinációt láthattok. (Egy kicsit talán túlságosan is lelkes vagyok, hogy kész lettek, de nagyon jó kézbe venni őket. Itt állnak egy halomba pakolva, aztán mire olvassátok ezt a bejegyzést, már útra is kelnek...remélhetőleg a megrendelő legnagyobb örömére. :)) 35x35-ös párnatöltet fér a huzatokba.

A csüngőházas-fás hímzésből már láthattatok részletet itt. Ennek a darabnak barna egyszínű hátulja lett, lilás gombokkal.

Íme egy haranggombás hímzés, biciklivel. A járgány most nem a háztetőre került... :) Ennek a darabnak virágos hátulja lett.

Az utolsó pedig a romantikus vonalat képviseli, szintén barna hátuljjal.

Már korábban említettem, most egy nagy adag rajzolás-festés következik, aztán újra varrás. A tervek szerint... Közben pedig iskola, házi feladatok, és szakdoga adatgyűjtés. Igen, utóbbit elég korán kezdem. :)

Szép hetet mindenkinek!

2010-10-10T09:43:00.002+02:00

Az első párna

Ahogy írtam tegnap Facebookon, elkészültek azok a bizonyos párnák. Ma ezt a piros hőlégballonosat mutatom meg, mivel a másik három teljesen elüt ettől a színvilágtól. A hímzést még viszontláthatjátok a jövőben, bár még én sem tudom pontosan mikor. A további részletek még titkosak. :)

A hátulja egyszínű lenvászon, piros gombokkal. A képen nem jön át, de azokat a franciacsomókat jó érzés végig simítani. El tudnék képzelni egy egész párnát csomókkal borítva... nagyon-nagyon melós lenne. :)

Szép vasárnapot mindenkinek! :)

2010-10-04T21:36:00.006+02:00

Őszi erdő

Most csak fotókat mutogatok, semmi kész alkotást. :) Már elcsomózgattam az utolsó párnát, immáron csak a hátsó részük van hátra. :) Nem is hangzik olyan bonyolultnak, nem igaz? Ma előadtam végre a prezentációmat, és nincs okom panaszra. Szóval ez most egy kellemes este! :)

A képek egy erdei séta során készültek. Rengeteg elhagyott csigaház feküdt a földön, természetesen muszáj volt megörökítenem őket. Gombából is volt kínálat, sajnos a képeken sokszor nem jöttek át az eredeti színek. (Egyszer lesz egy szuper masinám, na akkor aztán...)

Most, hogy jobban belegondolok, erdőnek sem lehet igazán nevezni a helyet, inkább csak erdősáv, mindenhol lehet hallani az autókat. :( Gyűjtögető körútra indultunk, majd úgyis elmesélem, hogy miket szedegettünk össze. Valamiért mindig sok dolgot kell egy időben csinálnom, így nem is csoda, hogy mindennel lassan haladok. De talán így nem unok meg semmit, és tovább lelkes maradok. Ez a lényeg azt hiszem! :)

Játék Schall Esztinél!

2010-09-30T13:21:00.005+02:00

Hímzés, és a tegnapi éjszakám kálváriája

Először is, íme egy hímzés, ami egy táskát fog díszíteni – amit nem én fogok megvarrni, a témát egyelőre pihentetem. Az ikeás anyag adott volt, ezért lehetett ennyire színes a rajz is. Amikor elkészült, nagyon megszerettem, remélem a táska jövőbeli kis tulajdonosa is oda lesz érte. :) A menetrend alkotás terén most elég kötött. Vannak még azok a bizonyos párnák, három előlap teljesen kész, egyet még tűznöm kell, aztán jöhet a befejezés. Ezt követően pedig rendezek egy nagy festést, és azután egy nagy játékot. :) Ez a 99. bejegyzésem, és már amúgy is egy ideje tervezem a dolgot. Facebookon is blogon is, lehet nem egy időben. Majd jelentkezem a részletekkel. :)

A következőkben pedig álljon itt, egy rövid beszámoló a tegnapi délutánomról-éjszakámról. Tegnap este Facebookon kiírtam egy bizonyos üzenetet, miszerint megyek kórházba. Négytől számítom az egész program kezdetét, először háziorvos, aztán általános sebészet, végül éjszakai ügyelet a kórházban. Már a háziorvosnál kezdődött az aggódás, amikor hasnyomkodás közben a vakbélnél rándultam össze. Alig akartam elhinni, hogy ilyen peches vagyok. Az általános sebészeten kiderült, hogy bizony az éjszakát sem tölthetem otthon, de igazából senki nem tudott biztosat mondani. Irány haza, összepakolás, aztán irány az ultramodern, amerikai sorozatokba illő budapesti intézmény. Pulzusom az egekben, 120 körül vert, szerintem órákon át, miközben a kényelmetlenebbnél kényelmetlenebb székeken ücsörögtünk és vártuk az ítéletet. (Apám, és kedves Párom hősiesen vártak velem, és próbálták elterelni a figyelmemet.) Fél kettőkor vált biztossá, hogy operációra nem lesz szükség, és jöhetek haza. A biztonsági őr megjósolta, hogy kettőig leszünk ott, és beigazolódott. :) Egyébként a személyzetre egy szavam sem lehet. Ami először furcsa volt, hogy mennyire fiatalok az orvosok. Fiatalok és lelkesek. Talán az utóbbi az, amihez nem szokott hozzá az ember. Egy nagyon kedves sebész, még fél kettőkor is hajlandó volt pontosan elmagyarázni a leleteimet, mindenféle analógiát felhozva (vérsejtek, mint tűzérek és gyalogok, stb.), és válaszolgatva a kérdéseimre. Engem ez teljesen meglepett, de pozitívan. Meg persze boldog voltam, hogy nem lesz hegem. Aznap éjszaka legalábbis biztosan nem. :)

Szép csütörtököt mindenkinek! Még mielőtt elfelejteném: Kinemánál játék van, mindenképp nézzetek be hozzá! :)

2010-09-25T09:00:00.008+02:00

Inspiráció

Még valamikor az év elején, írtam egy postot, amiben azt ígértem – vagy inkább elgondoltam–, hogy lesznek inspirációs bejegyzéseim. Hát nem igazán sikerült ezt betartanom, de mivel úgy sem tudok most semmi kész dolgot mutatni, ezért előhozakodom a témával.

Egyik nap nézelődtem Etsyn, és erre az írásra bukkantam. Részben, egy bizonyos Grahame Weinbren művészetéről olvashattok a cikkben. Videót eddig még nem pakoltam be ide, de most nem tudtam ellenállni a kísértésnek. A téma szerintem senkinek sem új: adott egy halom zöldség-gyümölcs, és egy kamera amely bizonyos időközönként megörökíti a pillanatot. A képeket egybefűzve egy videót kapunk, ahol végigkövethetjük a kosár tartalmának rothadását. (Rajongok az ilyen videókért. Nemcsak a szétbomló termésekre gondolok, hanem a rügyet hajtó növényekre, rohanó felhőkre, vagy a szuper kamerákkal felvett lassításokra is. ) Ez még csak az egyik dolog. A képsort nem zene festi alá, hanem mindenféle természetes, vagy mesterséges hang és bugyborékolás. A kép és a hanghatás együtt, teljesen célba talált nálam. Nézzétek meg Ti is, és mondjátok el a véleményeteket!

Azon kívül, hogy nagyon tetszik ez a videó, a csendéletek más téren is közel állnak hozzám. Ha visszalapoztok július végi, augusztus eleji bejegyzésekhez, láthatjátok, hogy a fotóimat is legtöbbször beállításokról készítem. Vonz ez a téma, na! :)

Ringunál és PunkyJazznél is játék van! Nézzetek be hozzájuk!

Szép hétvégét mindenkinek!

2010-09-18T13:52:00.001+02:00

Elkezdődött...

Túl vagyok az első tanítási hetemen. Még hátra van tizenkettő. Sóhaj...

Gondoltam leírok néhány érdekességet, csakhogy évek múlva is emlékezhessek rájuk.

Szabad kreditjeim számlájára felvettem egy érdekesnek tűnő tárgyat. Az első órát a következő indokra hivatkozva nem tartották meg "Mivel az első órán nem szokott mindenki megjelenni, az elsőnek kiírt óra nem lesz megtartva." Leesett az állam amikor megkaptam ezt az üzenetet. A szakon nem ilyen hozzáállásra szoktattak minket, ráadásul azért vettem fel a tárgyat, mert szeretnék valamit tanulni is. Az oké, hogy más karokon ez viszonylag megszokott, de úgy tudom, hogy még ott is első órán szoktak megjelenni a legtöbben. Ennyi erővel elmaradhatna az összes óra a félévben...

A másik számomra elképesztő dolog az egy fontos tárgyam Phd szintű könyvre épülő tananyaga. Be kell valljam, nem örülök a dolognak. Két szint ugrása valószínűleg hatalmas esést fog jelenteni számomra. Be kell szereznem egy ejtőernyőt...

A házikról, prezentációkról és más finomságokról szót sem ejtek, azok tényleg nem számítanak szokatlan dolognak.

A lényeg: összeszorított foggal kell dolgozni, és már csak egy évet túlélni. :)

A héten egyébként varrtam is. Ahogy írtam Facebookon, immáron tűzési fázisban vagyok négy fontos párnával, amik megrendelésre készülnek. Egy pici részletet láthattok az egyikből, lehet majd mutogatok a másik háromból is. Valószínűleg nem fogok tudni gyakran jelentkezni blogon, de a Pirosepres Facebook oldalon megpróbálok megosztani apró információkat.

Szép hétvégét mindenkinek! :)

2010-09-12T13:58:00.002+02:00

Charlaine, a kicsit kacska, kutyaszerű, protomókus

A képen Charlaine-t láthatjátok, aki japán minta alapján készült, egy rózsaszín kesztyűből. Protomókus, mert első darab, és kacska, mert nem sikerült teljesen szimmetrikusra. Igyekeztem úgy fotózni, hogy hiányosságai a lehető legkevésbé mutatkozzanak meg. :) És kutyaszerű, mert az arcát sem találtam el elsőre. A hasa pedig azért ekkora, mert degeszre ette magát mogyoróval.

Rájöttem, hogy az apró részek felvarrásához bizony szükségem lesz némi tapasztalatra. Ezt pedig még több mókus gyártásával tudom elérni. Egyébként nagyon kis puha, jó kézbe venni, tehát a löket megvan további apróságok kreálásához.

2010-09-11T15:01:00.004+02:00

Furcsa szomszédság

Ez a mini szett megrendelésre készült. Mostanra kellőképpen kiéheztem a rajzolásra. :) Azt hiszem ez jó hír – azoknak persze, akik szeretik ezt a vonalat. A facebook oldalon találtok egy pici rejtvényt. Részben azon a valamin is dolgozgatok. Ezen kívül hat párna vár a kiteljesedésre, másik négy pedig viszonylag kezdeti stádiumban található. Szóval a háttérben azért megyeget az alkotás, csak nem jelentkezem itt blogon.

Tegnap kaptam a hírt, hogy a bátor vaddisznókat kilőtték a vadászok. Már akkor, amikor lent voltunk megkezdődött az engedélyeztetési procedúra, de csak mostanra fejeződött be. Mint kiderült, több kertbe is bejárkáltak a környéken, szóval ez a végkifejlet elkerülhetetlen volt.

2010-09-06T10:59:00.004+02:00

Nyereményről és egyebekről

Először is, végre átvettem a nyeremény nyakláncomat a postán, és valami eszméletlenül szép! Emlékeztek? Viktart blogján nyertem a kerekszámos játékon, és én választhattam ki mit szeretnék. Mikor megláttam ezt a nyakláncot az egyik bejegyzésben, tudtam, hogy ez kell nekem!!! És az enyém is lett. :) Viki, nagyon köszönök mindent! :)

A másik dolog, hogy Katarina blogján el lehet olvasni a novellákat. Az enyémet itt találjátok. Közönség díjat is hirdetnek, a blog jobb felső sarkában lehet szavazni a leginkább tetsző novellára – szép írások születtek, érdemes megnézni őket. :) Olvasgassatok, és hagyjatok kommenteket. Szerintem minden szerző szívesen olvasná a véleményeteket.

Jelenleg megrendeléseken dolgozom. A héten még nincs iskola, így igyekszem haladni velük. Természetesen mutogatok, ha meglesznek.

Szép napot mindenkinek! :)

2010-09-01T14:36:00.002+02:00

Vaddisznókról és hímzőrámáról

Három nap alatt, háromszor láttam vaddisznót úgy, hogy sem vadasparkban, sem állatkertben nem jártam. A szomszéd kerítés nélküli kertjét, gyakran meglátogatja két példány. A kisebbik – a kerítésünkön hajlított lyukból ítélve – az első itt töltött éjjelünkön a mi kertünkben is tiszteletét tette. Kedvesen felborította a hintaágyunkat, gödröt ásott, megevett némi vadkörtét, és hagyott egyéb nyomokat is maga után. Arról fogalmunk sincs, hogyan távozott, mivel a kerítés csak befelé hajlott. Senki ne lepődjön meg, ha szárnyas vadkanok kezdenek repkedni a rajzaimon. :)

Az időjárás csapnivaló, így a nap nagy részét a házban töltjük. Ahogy már említettem, a fél szobámat lecipeltem magammal. Amikor elkezdtem kipakolni, kiderült, hogy a hímzőrámám otthon maradt. Márpedig anélkül igen nehéz szépen hímezni. Hímzés nélküli varrományt pedig jelenleg el sem tudok képzelni. Így volt egy utunk a közeli településre, hogy felhajtsunk ebből az eszközből egy darabot. Szerencsénk volt. Találtunk egy apró méterárú boltot, ahol két darab, narancssárga, műanyag ráma unatkozott az egyik polcon. Az egyik az enyém lett, és így tegnap óta gőzerővel hímzek, és anyagokat vagdalok. Remélhetőleg, mire látjátok ezt a bejegyzést, már a varrógépem is dolgozik.

Szép napot kívánok mindenkinek, a borús idő ellenére is! :)

2010-08-29T14:20:00.001+02:00

Majdnem hagymaház

A házikó teteje csak majdnem olyan mint a hagyma. :) Lehet inkább fürdősapka lenne találóbb megnevezés. Megint nem leszek itthon öt napra, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek bejegyzések. Remélhetőleg a vidéki levegő inspirálni fog. Most a varrógép is jön velem, meg anyagok, hímzőfonalak, és kartonok... és akkor még nem is említettem a könyveket, meg a félbehagyott írásokat. Csakhogy legyen miből válogatnom, az utolsó szabad hetemen. Aztán szorgalmi időszak... Emailen elérhettek, postázni nem tudok.

A blogtali szuper volt, bár nem vagyok az a könnyen beszédbe elegyedős típus. :) Remélem lesz még ilyen alkalom! Esthi, nagyon örülök, hogy megismertelek élőben is! Szuper dolgokat horgol, nézzetek körül nála! Persze Toritextilről és anyujáról sem feledkezhetek meg, hiszen velük is sok időt eltöltöttem! :) Meg az alkotó klubbos lányokkal! Köszi mindenkinek! :) A csere, Molika szörnyes tartóját, és egy anyagcsomagot hozott nekem! Jobb helyre nem is kerülhettek volna! Köszönöm! :)

Rohanok pakolni! Szép vasárnapot mindenkinek!

2010-08-27T15:37:00.002+02:00

Blogtalálkozó

Holnap blogtalálkozó. A képen a cseretárgyam apró részletét láthatjátok. Már csak a csomagolás van hátra. Néztem Gina blogján, hogy rengetegen leszünk. Juppi!

Lelkes vagyok! :)

2010-08-26T21:21:00.008+02:00

Varrógép

Elérkezett a vasárnap, amikor is betöltöttem a huszadik életévem. Elhalasztottuk a vidám eseményt és ma este tartottunk egy puritán ünneplést. Holnap lesz egy szélesebb körű, tortával meg hússzor ennyi gyertyával. :)

Alapvetően nem is írnék erről, ha a háttérben virító doboz és annak tartalma, nem lenne a birtokomban. Bizony-bizony, az egy varrómasina! És az enyém! Igazán az enyém! :)

Némi bontás és ámulás-bámulás után, elfoglalta a helyét az asztalomon.

A húsz éves német gép után, ez a svájci darab egészen futurisztikusan néz ki. Egyelőre fejtörést okoz a használata, de érzem, hogy nagyon jóban leszünk. :)

Mostantól kezdve a varrományok ezen gép alól fognak kikerülni. :) Képzeljétek, a csomag tartalmazott szabadgépi tűző talpat. Huhh!!! Öröm és ujjongás!