2011. november 29., kedd

Firka

Semmi különös, mégis jól esett megörökíteni ezeket a kis firkákat. A rajzolgatás szikrája még mindig pislákol bennem... :) Az elsőt szeretném majd nagyobb méretben is megrajzolni egyszer, több részlettel, házzal, és persze fehér festékkel.


Ami az írást illeti, januárban hozzák meg az első döntéseket a pályázaton, addig is dolgozom bizonyos részek átírásán, és fejben a második rész cselekményén.

2011. november 17., csütörtök

A napszemű Pippa Kenn

Egy ideje halogatom ezt a pozitív fejleményekről szóló bejegyzést, de a napokban rádöbbentem, hogy teljesen feleslegesen. Addig kell örülni a jó dolgoknak, amíg lehet, ha pedig mindennek végeszakad, akkor ez a mostani színtiszta öröm is megkeseredik majd. Márpedig, bármi legyen a végkiemenetel, a mostani helyzetre sokáig szeretnék emlékezni.

Szóval pár mondat ködösítés után, örömmel jelentem, hogy az előző bejegyzésemben szereplő kézirat, már két lektoron is továbbjutott a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás pályázatán, így a kiadó vezetője elé került a regény. Igaz, ez még közel sem garancia semmire, mégis hihetetlen érzés, hogy idáig eljutottam.

Bármi is legyen a kimenetel, most nagyon boldog vagyok emiatt, és ha nem is lesz belőle semmi, akkor is szeretnék majd emlékezni ezekre a napokra, és az izgatott várakozásra. (Most már nyoma is maradt. :))

Minden szép és jó!

(Nem mellesleg, leadtam a szakdolgozatomat is... minden bizonnyal ez csak rátesz egy lapáttal a dolgokra. :))