Inspiráció: Lajkó Félix

Sokan mondják, hogy nem lennének képesek zene nélkül élni. Nos, én nem tartozom közéjük. ( Ha már itt tartunk: papír és ceruza nélkül... na abba bele sem szeretnék gondolni. :) )

Lajkó Félix zenéjébe Kwandera blogján botlottam: egészen pontosan erről a számról van szó. Nagyon megtetszett, Páromat is nyaggattam vele egy sort, végül ő is megszerette. :) Lajkó Fábrys interjúját látva még egy fokkal nőtt a "rajongásunk".

A telkes kiruccanásoknál újra és újra ezen dallamok töltötték be a kis parasztházat. Még akkor is, amikor hihetetlenül finom – szomszéd városkában beszerzett – pizzát majszoltunk a tornácon, miközben az erdős dombokat bámultuk az egyre hűvösebbre forduló időben. Néhány zeneszámhoz, vagy épp albumokhoz párosulnak érzések, emlékek. Lajkó Félixhez, nekem egyértelműen a telek kötődik. :)

No, de nem csak nosztalgiázni akartam, hanem egy kicsit frissebb esemény miatt hoztam fel a témát. Még karácsonyra, kaptunk két jegyet a Valentin-napi Lajkó koncertre. :) Így hát kiöltöztünk, elgurultunk a Müpába, és beültünk a helyünkre. Amikor eljött az idő, a fények elsötétültek, Lajkó Félix határozottan kilépdelt a színpad közepére, majd se szó se beszéd belekezdett az első számba. :) Nagyon tetszett, hogy minden számnál, más és más rikító színpárokat vetítettek az előadóra (és a kísérőjére). A koncert két órán át tartott, az utolsó fél órában négyszer hívta vissza a dörgő tapsvihar, de a zenész egyszer sem szólalt meg egész idő alatt (az interjúból kiindulva, valahogy rávallt ez a dolog). A videón is jól látszódik, hogy Lajkó mennyire átadja magát a zenének: a néha egészen szenvedőnek tűnő arcát, még távolabbról is ki tudtuk venni. Egyébként egy-egy gyorsabb ütemű szám után, csomókban lógott a vonóról az elszakadt lószőr. Nem tudom, hogy ez mennyire számít szokatlan dolognak, ha valaki tudja, örülnék ha megosztaná velem. :) Mindenesetre szuper élményben volt részünk, remélem egyszer láthatom majd citerázni is!

Mindenkinek csak ajánlani tudom a koncertjeit! :)