2011. január 8., szombat

"Érdekes" patchwork táska

Ezen táskát egy másik bejegyzésre tartogattam, ahol félresiklott kreálmányokat mutogattam volna. Azonban az elméletben megszületett post másik modelljét végérvényesen vállalhatatlannak minősítettem. Így muszáj lesz beérnetek ennyivel. :)

Nos, igen. A színek borzalmasak. Elismerem, a mű megszületését követően az egymás mellé keveredő anyagok színkombinációja nem mindig fest jól. Pedig a nagy anyagdarabok, tényleg tetszettek együtt.


Az előző patchwork tanfolyam egyik óráján kezdtem el ezt a táskát (tananyag: szabadon szabott négyzetek). Egyébként bőven van potenciál ebben a technikában, nagyon jó érzés kézbe venni a végeredményt. Ha sikerül a színeket egy pillanatra elfelejteni, akkor láthatjátok, hogy írtó nagy munkám van benne.

Minden egyes különálló anyagdarabkát körbetűztem, és sok-sok percen át kötögettem a cérnákat. Hihetetlen, de jött a késztetés, hogy befejezzem ezt a varrományt, annak ellenére, hogy a színválasztással utólag nem voltam elégedett. Még zseb is került a bélésre.

Funkcióját tekintve, jelenleg a félkész munkáim halmozódnak benne (legalább kihasználom a nagy helyet). Egyébként strandra ideális lenne, de hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy ezt az esztétikai élményt önző módon megtartom magamnak. :)

15 megjegyzés:

helen írta...

én járok strandra :D ha a táska nem tud várni a te nyaradra...

Piroska írta...

Szerintem nem is olyan rossz az a színösszeállítás!Olyan vidám az egész!
Pirimami

Bi. írta...

Hát pedig én egy "jééé!"-vel fogadtam a fotókat, nekem tetszik! :))
i.

cskata írta...

Ha nem teszem félre,h milyen színű,akkor is látni,h mennyi munkád van benne!!!! és szerintem sem rosszak a színek,két erős,domináns szín,egy világossal kombinálva. Nincs ezzel semmi gond!!!!:)

Kriszpicur írta...

Lehet,hogy furi vagyok,de nekem annyira tetszik!!! Nagyon!!!!
Még egy nyári ruhát vagy szoknyát is el tudnék képzelni!!!
Nagyon tetszik!!!!!!

Anita írta...

Nekem tetszik. A színösszeállítás is. Eszembe jutott, hogy nekem is van egy félkész ugyanilyen darabom. Szintén patchwork tanfolyamon elkezdett. Talán előveszem valamikor.

Ibcsy írta...

Nem tudom miért lenne félresiklott kreálmány. Szerintem nagyon is jó lett:-)

dióhéj írta...

ajjajj, hát valóban nem egy színharmónia, mégis, megfelelő stílussal, mondjuk farmerral, napszemüveggel vagány lehet...

Aledi írta...

Háát... őszinte leszek... ha nem mondod, soha nem gondolnám, hogy te varrtad :) A fazon, meg a darabok elrendezése viszont nagyon jó, érdemes lenne megpróbálni más színekből.

Katarina írta...

Lehet, hogy én is ízlésficamos vagyok, de nekem is nagyon tetszik ez a táska, úgyhogy, Piroseper, ha végképp nem tudsz vele mit kezdeni, akkor errefelé hajítsd, kérlek:-DDD

Kriszpicur írta...

Katarina!
Úgy örülök,hogy nem vagyok egyedüli "csodabogár" :)
Erre is "dobhatod":)

b.m.grapes írta...

Nekem nagyon bejönnek ezek a színek:)))

csigaszabo írta...

Szerintem nagyon is vidám darab, egy verőfényes napon igenis viselhető!

Piroseper írta...

Hűű, megleptetek, hogy ennyien írtatok; nagyon köszönöm a kedves szavakat. Az pedig ha lehet még jobb érzéssel tölt el, hogy néhányatoknak tetszik is a táska – ráadásul annyira, hogy a viselését is el tudnátok képzelni. :)

Toritextil (mailben) megoldotta a táska színével kapcsolatos fenntartásaimat, így ezt szem előtt tartva, készítek majd egy újat. Remélem az is tetszik majd, akik pedig nem tudták megkedvelni ezt a színösszeállítást, az újéval elégedettek lesznek. :)

Köszönöm Nektek még egyszer! Lendületet adtatok, holnap jön is egy inspirációs bejegyzés. :)

Varga Györgyi írta...

Annyira azért nem rossz! A minta pedig, amit megalkottál belőle kifejezetten érdekes. Egyébként az én tapasztalatom is az, hogy minél összetettebb egy minta annál fontosabb az anyagok harmóniája. Az ellentétes (vagy kiegészítő) színek használata ez esetben nem túl szerencsés. Ahogy ezt a te táskád is példázza. De ha azt szeretnéd, hogy a strandon jól megnézzenek, vagy ha valaki elemeli mindenki emlékezzen merre látta utoljára, akkor biztos eléred a célod vele :o)