2011. január 2., vasárnap

Első bejegyzés

Nos, 2011-et írunk. Holnap lesz egy éve, hogy az első bejegyzésem felkerült erre a blogra. :)
Egy álmatlan éjszakát követően határoztam el, hogy új blogot indítok és komolyabban veszem a varrást. Célként tűztem ki, hogy nyárra már viszonylag folyamatosan írjak postokat, rákényszerülve, hogy igenis szánjak időt a kreativitásra.
Egy másik cél a wampon való karácsonyi megjelenés volt, de ezt az év közepe felé átütemeztem. Ahhoz, hogy a stand másik oldalán állhassak, kell még egy nagy lépés. Ha készen állok rá, megteszem, addig is marad az álmodozás. (Bár ha azt vesszük, közvetve teljesült a wamp, hiszen Toritextilt elkísértem az egyik alkalomra. Láthattam, milyen is a vásározás a másik oldalról, ezúton is köszönöm a lehetőséget Viki.)
Jelenleg az okoz örömöt, hogy meg tudom valósítani a saját terveimet, nem kell nagy mennyiségben varrnom vagy rajzolnom. Ha már itt tartunk, számomra is érdekes fordulatként elkezdtem rajzolgatni, amit szintén nagyon élvezek.


(A fotó nélküli bejegyzéseket nem igazán kedvelem, így most egy girbegurba betűs képet mutatok. Ezen feliratot is az előző bejegyzésben linkelt egyik kártyácska ihlette. 2010-ben ez volt az utolsó kép amit festettem. )

A harmadik, egyben egyre dominánsabbá váló kreatív ág az írás lett. Alapvetően nem ezért hoztam létre a blogot, és próbálom nem ennek a tevékenységnek alárendelni az oldalt, de nem tudom megállni, hogy ne linkeljek be novellákat, vagy tegyek fel olyan szövegeket, amelyek nem lógnak ki nagyon a megszokott stílusból. Egyszerűen szeretek történeteket fabrikálni, így nem hagyhatom abba. Csinálni kell és kész! :)

Februártól kezdődik az utolsó félévem az egyetemen, előttem áll egy szakdolgozat, nyelvvizsga, államvizsga és vélhetően egy felvételi. Rengeteg dolog, ha azt vesszük, hogy mennyi minden mást is szeretnék csinálni a tanulás mellett. Ekkor még nem is beszéltem Páromról, családról, barátokról. Azt hiszem amit meg kell tanulnom az az időbeosztás.

Saját tapasztalat alapján, a tág határidejű célkitűzések működhetnek, azonban semmi ilyesmi nem jutott eszembe az előző év utolsó vagy a mostani első napján. Ehelyett most fogadalmat tettem, miszerint minden nap (alapvetően ébredés után), írok legalább fél órát. Számos történet zsong a fejemben, némelyiktől csak akkor szabadulhatok ha végre gépre kerülnek, ráadásul a fejlődés egyik kulcsa a sok gyakorlás. Napi fél óra pedig igazán nem sok. Majd egy év múlva beszámolok, hogy sikerült betartani. :)

Várlak Titeket 2011-ben is!

4 megjegyzés:

b.m.grapes írta...

Ha az ember célokat tűz ki maga elé, az már fél siker. A Te céljaid figyelemre méltóak, és szerintem, meg is tudod valósítani őket.
Ne hagyj fel egyik kreatív területtel se, mert mindből jó vagy.
Biztos vagyok benne, hogy a sulival is boldogulsz és a magánéleted is jól fog alakulni. Segítsen Téged a Jóisten!
Jönni fogok olvasni, nézelődni. Rám számíthatsz:)

Piroska írta...

Kívánom, hogy sikerüljön minden amit elképzeltél magadnak! Ahogy ismerlek, ez menni fog, hiszen tehetséges vagy!Kitartásod pedig lesz!
Pirimami a hó borította kertjéből

toritextil írta...

én köszönöm :))
és nagyon tetszenek ezek a feliratosok (is) :)

Piroseper írta...

Grapes, nagyon köszönöm a kedves szavaid! Naná, hogy számítok Rád! :)

Piroska, nagyon köszönöm Neked is a bíztatást! A hó borította kert nagyon szép lehet! (bár most egy kicsit enyhült az idő, biztosan elolvadt a hó)

Viki, köszönöm! :)