2010. december 30., csütörtök

Karácsony után

Több mint két hete nem adtam hírt magamról, így nagyon itt volt az ideje egy bejegyzésnek. A Karácsony nagyon hamar eltelt, általában hiányérzetem támad a két ünnep között. Olyan sokat készülünk Szentestére, ajándékokat vadászunk vagy készítünk, sütünk-főzünk, takarítunk és várunk. Aztán vége van, pedig még bele sem jöttünk igazán.
Hoztam néhány képet a kézműves ajándékaimról. Az első képen két kis organzából készült kitűző látható. Megint csak bátorítani tudok mindenkit, hogy próbálja ki. :) (Íme a régebbi bejegyzés az elsőkről.)


A két párna maradék farmer anyagokból készült. A kis pöttyök mind-mind franciacsomók, rengeteg időbe telt a hímzésük. A párnák egyébként itthon maradnak, úgy tervezem, hogy varrok nagyobb huzatot is, ha lesz időm. Zacskószámra állnak a szobámban a jobb sorsra váró farmernadrágok. :)


A kép még keretre vár, de ami késik, nem múlik. :) A szövegből azt hiszem nyilvánvaló, hogy kié lett. Az ihlet itt talált rám. Amikor megláttam azokat a kis kártyácskákat, késztetést éreztem, hogy betűket rajzoljak. Tervezem, hogy néhány másik feliratot is megvalósítok.

Mivel be szoktam linkelni a novelláimat, ezért most sem hagyom ki. Itt találtok egy keserédes karácsonyi történetet, itt pedig egy másikat, aminek semmi köze a Karácsonyhoz és a jókedvhez. :)

Úgy tervezem, hogy az évben még egyszer jelentkezem. Ha ez nem jönne össze, akkor megragadom az alkalmat, hogy minden látogatómnak nagyon boldog és sikerekben gazdag új évet kívánjak!

6 megjegyzés:

helen írta...

Minden jót jövőre :)
ugyanitt (is) találkozunk...

Abile írta...

Békés, boldog új esztendőt kívánok!

b.m.grapes írta...

Nagyon szeretem a kék színt, szóval az organzavirág is gyönyörű, és a párnák is.
Szép és kedves a kép.
Boldog újévet!

schall eszter írta...

Szépek, mint mindig!
A húgomnak rettenetesen tetszett a párna, vele alszik! :)
Boldog új évet!

Piroska írta...

Boldog új esztendőt kívánok Neked sok szeretettel.
Pirimami a hó borította kertjéből

Piroseper írta...

Köszönöm mindenkinek! :)
Eszti, nagyon örülök! :)