2010. július 27., kedd

Csere és utazás

Helennel, már a vizsgaidőszakom vége előtt megegyeztünk, hogy cserélünk. :) Miután előálltam az igényemmel, ő cserébe neszit szeretett volna gombaházzal, mely elkísérheti messzi földre.
A színek azt hiszem egy csöppet visszafogottak lettek. A bélés azonban szuper, barna-drapp-vörös mintás anyagból készült. Még biztosan látni fogjátok, vannak terveim vele. :)

Helen, remélem tetszik a neszesszer, és szívesen pakolsz majd bele! :)


És akkor lássuk a másik oldalt. :) Ugye én kerestem meg Őt először, mert beleszerettem egy kötött, cápás doboztartóba. Végül a cseretárgy egy kutyorgra módosult. :) Aki ismeri Helent, az tudja milyen elképesztően édes figurái vannak. És mostantól nekem is van egy saját, mini kutyorgom! :) Nagyon-nagyon aranyos!!! :) Imádom! :)Jó gazdija leszek, ígérem!


(A képet Helentől kölcsönzöm, mert utazás előtt már nincs időm fényképezni.)

És akkor a másik aktualitás. Bizony, elutazom pár napra a telkünkre, a csend és nyugalom szigetére. (viszek sok kartont és festéket :) ) Szombaton jövünk haza. Aki esetleg vásárlást fontolgat, nyugodtan írhat mailt, stb. A fiókom naponta figyelem majd, de legközelebb postázni csak augusztus 2.-án, hétfőn fogok.

4 megjegyzés:

helen írta...

Én, én, enyém, enyéééém! :)) Nagyon szeretem, pont azért, mert olyan, amilyen. Meglepi lett itt-ott, nem tudtam, miféle gombás hímzés lesz rajta, és pont az enyém lett a legszebb neszi!
Köszönöm, Fanni, az útlevél már be is költözött a repjeggyel együtt. A duplagombás neszinek nagyon fontos szerepe lesz az út során :)

Aledi írta...

Nagyon szép a neszi. A kutyorgról, mint babaimádó, mit is mondhatnék... Tüneményes!
Jó pihenést.

Piroseper írta...

Helen, nagyon örülök, hogy tetszik!!! :)
Aledi köszönöm, kutyorg pedig tényleg egy tünemény! :)

orsolya vanessza kiss írta...

Gyönyörű lett a neszi :)

és a kutyi.. pedig .. teljes szerelem :)

Úgyhogy nagyon irigykedem!